Köszöntöm!    Ön Gyenizse Péter honlapját olvassa.       Web: www.peter.gyenizse.hu       e-mail: gyenizse gamma.ttk.pte.hu

 

Ugrás a teljes egészében

olvasható publikációkhoz

 

 

 

 

 

 

 

 

Családi honlapok:

gyenizse.hu

nagyjudit.hu

 

 

 

A PTE Földrajzi Intézet honlapja

 

 

 

 

A Magyar Csillagászati Egyesület honlapja

 

 

(Ha felhasználja az alábbi cikkemet, kérem hivatkozzon rá. Ha hivatkozik, kérem azt jelezze a fejléc fényújságján olvasható e-mail címen! Köszönöm!

HIVATKOZÁS: Gyenizse Péter (2001): A földrajzi energiák szerepe a zselici települések fejlődésében – In: A táj és az ember - geográfus szemmel, JATE Szeged CD kötet)

A témában ld. még a A zselici települések csoportosítása alaprajzuk természeti környezete alapján - statisztikai módszerekkel c. cikkünket.

 

 

A földrajzi energiák szerepe a zselici települések fejlődésében

 

Bevezetés

 

A települések élete (fejlődése, stagnálása illetve elhalása) és az őket övező természeti környezet jellege között gyakran igen szoros kapcsolat áll fenn. A meglehetősen széles és sokrétű kapcsolatrendszer néhány sajátosságát már több hazai kutató is elemezte (pl. Marosi S., 1980; Marosi S.-Szilárd J., 1963, 1974). A legtöbb településmodellben (pl. Mendöl T., 1963; Prinz Gy.; 1922, 1954, 1955; Tóth J.,1981) ez a tényező is nagy hangsúlyt kap a társadalmi, gazdasági és műszaki szempontok mellett. A települések működését jól szemlélteti a Tóth J. által megalkotott tetraéder-modell, ami az 1. ábrán látható.

 

1. ábra A település tetraéder-modellje (TÓTH J., 1981) 1-gazdasági szféra, 2-társadalmi szféra, 3-műszaki (infrastrukturális) szféra, 4-természeti szféra

 

    A természeti környezet a település hálózat sűrűségét és egyes települések alaprajzát is befolyásolja. Az alaprajzi sajátosságok kialakulásáról több népesség- és településföldrajzi kutatásokat végző szakember is tett megállapításokat kutatásai során. Az első hazai és világviszonylatban is korszerű analízist - többek között ebben a kérdésben is - Mendöl T. (1963) adta. A korábban végzett regionális vizsgálatok azt is igazolták, hogy több esetben a domborzat és a felszíni hidrológiai viszonyok együttes hatása is befolyásoló tényező lehet (Gyenizse P.-Lovász Gy., 1996; Gyenizse P.-Vass P. 1998; Lovász Gy., 1978; Nagyváradi L., 1996, 1998; Tésits R.-Wilhelm Z., 1998; Wallner E., 1958, 1961; Wilhelm Z., 1999 stb.).A Tóth-féle tetraéder-modell lapjai (szférái) között meglévő kölcsönhatások közül az általunk vizsgált hatóerőket a 2. ábra mutatja.

 

2. ábra A vizsgált hatóerők

(vizsgált hatás - folytonos vonal; nem vizsgált hatás - szaggatott vonal)

 

    Célunk az volt, hogy összegyűjtsük azokat a természetföldrajzi tényezőket, amelyek a múltban és ma is befolyásolják a Zselic településeinek kialakulását, gazdasági fejlődését és térbeli terjeszkedését. Hangsúlyt fektetünk a helyi- és helyzeti energiák jelentőségének kiemelésére. Vizsgálatunkat időkeresztmetszetben (településtörténeti adatokat és régi térképeket is felhasználva) végeztük. Ezeket összehasonlítottuk a mai térképeken látható alaprajzokkal és kiegészítettük a terepmunka során tapasztaltakkal. A települések alaprajzi fejlődésének vizsgálatához hidromorfológiai környezettípus térképeket szerkesztettünk, melyek a közönséges topográfiai térképeknél jobban szemléltetik a települést körülvevő természeti környezet jellegzetességeit.  A vizsgált területet és településeket a 3. ábra mutatja.

 

3. ábra A vizsgált kistáj és települései

(A térképen a dolgozatban részletesen tárgyalt települések vannak név szerint kiemelve.)

 

 

A vizsgált terület természetföldrajzi viszonyai

 

A mintegy 1200 km2 területű Zselic természetföldrajzi lehatározását nehezen tudjuk pontosan megadni, mivel geológiai és morfológiai viszonyai csak részben teszik ezt lehetővé. É-i pereme egyértelműen a Kapos-folyó szerkezeti árkában jelölhető ki. D-en és Ny-on azonban csak egy, a törésvonalak mentén a szomszédos kistájak (Fekete-víz síkja, Nagyatádi-dombság) felé fokozatosan lealacsonyodó szegélyterületet tudunk megjelölni. Így itt különböző kutatók és kutatócsoportok (kis eltéréssel) más-más helyen húzták meg a határvonalat (Hajdú-Moharos J.-Hevesi A. 1997, Kapronczay J. 1965, Lehmann A. 1971, Lovász Gy. 1977, Marosi S.-Somogyi S. /szerk./ 1990). Mi ennél a kistájnál is, Lovász Gy. lehatárolását tekintjük útmutatónak. Így Ny-on a Gyöngyös-patak és a Bárdi-patak völgyét, D felé pedig a Szigetvárt és Szentlőrincet összekötő vonalat tekintettük a Zselic határának. K-felé szintén nehéz a természeti határok kijelölése, hiszen mind morfológiailag, mind geológiailag fokozatos az átmenet a Mecsek ill. a Baranyai-Hegyhát irányába. Itt a Baranya-csatorna É-D-i és a Bükkösdi-víz ÉK-DNy-i szerkezeti árkát vehetjük a vizsgált terület szegélyének.

    A Zselicet geológiailag a pleisztocéntől tekinthetjük egységes nagyszerkezeti egységnek. Ekkor kezdődik meg a területre ma is jellemző, legújabb emelkedési fázis. Azonban a pleisztocén és az idősebb mélyszerkezeti vonalak közötti korreláció nem mindenütt szoros (Lovász Gy.-Wein Gy. 1974). A dombvidék mai, azaz a pleisztocénben keletkezett, vagy fölújult törések mentén kialakult völgyhálózatában is kimutatható a mélyszerkezettel való kapcsolat. A Zselic völgyhálózata futásirányát tekintve két részre osztható. Az első, a nagyobb kiterjedésű Ny-i rész, amelyet az É-D-i irányítottság jellemez. A Bükkösd-Csebény vonaltól K-re azonban a lefutási irány K-ire vált, ami már a Mecsekre jellemző szerkezeti bélyegnek tekinthető.

    A Zselic K-i feléről készült, megközelítően É-D irányú geológiai metszeten jól tanulmányozhatók a térség földtani felépítésének jellegzetességei (4. ábra). A paleozós alaphegység a kistáj nagy részén nem közelíti meg a felszínt. Azonban a vizsgált terület K-i, Mecsekkel szomszédos peremén kisebb-nagyobb foltokban is felbukkan a permi homokkő. Bükkösd és Hetvehely térségétől ÉÉNy-ra nagy területen a felszínre került a triász mészkő és dolomit, melynek gazdasági jelentősége is van. A Kishajmás-Csebény-Ibafa-Hetvehely településekkel körülvett területen az uralkodó felszíni kőzet a miocén konglomerátum, agyag és agyagmárga, melyeket csak ritkán fed el pannon agyag vagy homok. A Zselic Mecsektől távolabbi területein abszolút a negyedkori lösz és löszszerű anyagok, valamint a folyóvizi hordalékok az uralkodóak. Ezek alól csak az eróziós völgyekben és a D-re kibillent rögök meredekebb, É-i oldalában bukkan fel a felső-pannon agyag és homok (ritkábban homokkő, mészkő). Az agyag ezeket a területeket csuszamlásra hajlamossá teszi (Kapronczay J. 1965).

 

4. ábra A Zselic K-i felének É-D irányú metszete (Wein Gy.-Rónai A.-Moldvay L. 1964 után)

(mPE – prekambriumi csillámpalák; P22– keresztrétegzett permi homokkő, konglomerátum; Ts – alsó triász agyagkő; Tc – alsó triász mészkő; Ta– középső triász kagylós mészkő és dolomit; T3 – felső triász homokkő; kMh – miocén helvéti édesvízi konglomerátum; aMh – miocén helvéti agyagmárga; Mt - miocén tortónai mészkő, konglomerátum, homokkő; M3 – miocén szarmata mészkő, agyagmárga; M2-3 – középső- és felső-miocén általában; Pl2 – felső pannon agyag, homok; Pl1-2 – pannon agyag, homok)

 

    A pleisztocénbeli eltérő fejlődésmenet miatt a területen morfológiailag három mikro-alkörzetet lehet elkülöníteni. A legnagyobb területű az ún. Központi-, vagy Magas-Zselic. Ez a térség emelkedett a legintenzívebben, és itt a legtagoltabb a felszín. Itt a legjelentősebb a pannon rétegek mai morfológiai hatása. Ebben az alkörzetben található a kistáj legmagasabb pontja a Hollófészek (358 m). Az ún. Dél-Zselicre a terjedelmes, völgyekkel kissé szabdalt D-i lejtők és a rövid, de meredek (és csuszamlásveszélyes) É-i lejtők a jellemzőek. Ezek a dombvidék peremén található, emelkedés közben levált és D-re billent rögök hatására alakultak ki. Az ún. Északkeleti-Zselic legfeltűnőbb morfológiai vonásaként a vastag lösszel fedett, alacsony tszf. magasságban fekvő platók. Itt gyakorlatilag nincs jelentősége a pannon alapkőzetnek (Lovász Gy. 1977).

    A terület kis vízhozamú és ingadozó vízjárású talaj és rétegvíz forrásokban gazdagnak mondható. Nagyobb jelentőségű forrás a geológiai adottságok miatt nem alakulhatott ki. A terület sűrű völgyhálózata a pannon agyagos, homokos rétegekben számos kisebb hidrogeológiai egységet alakított ki, melyeknek a vízszolgáltató képessége kicsi. A kistájat a fő vízválasztó alapján két részre lehet osztani. Az É-Zselic folyóvizeit a Kapos-folyó, a D-Zselicét a Fekete-víz ill. a Dráva-folyó gyűjti össze. Az É-Zselic patakjai általában kisebb vízgyűjtővel rendelkeznek és rövidebbek. A vizsgált területen eredő nagyobb folyóvizek vízjárási jellemzői az 1. táblázatban láthatók. A legnagyobb vízgyűjtő területtel és hosszal az Almás-patak (221 km2, ill. 39,5 km) és a Gyöngyös-patak főága (152 km2, ill. 28 km) rendelkezik.

 

1. táblázat A nagyobb vízfolyások vízjárási jellemzői

(Marosi S.-Somogyi S. /szerk./, 1990 alapján)

Vízfolyás

Vízmérce

LKV (cm)

LNV (cm)

KQ (m3/s)

KÖQ (m3/s)

NQ(m3/s)

Almás-patak

Szigetvár

48

326

0,015

0,45

52

Gyöngyös főága

Görösgal

0

170

0,02

0,4

55

Surján-patak

Szentbalázs

-3

257

0,02

0,27

37

 

    A Zselic mérsékelten meleg, mérsékelten nedves éghajlatú kistáj. A napsütéses órák száma a területen Ny-ról kelet felé nő, 1950-2050 óra/év. Az évi középhőmérséklet 9,8-10,7 C° közötti, összességében a terület a Dunántúl DK-i, melegebb feléhez tartozik (Kapronczay J., 1966). A Zselic vidéke hazai viszonylatban már a csapadékosabb tájak közé tartozik. Területének nagy részén 700-750 mm az évi átlagos csapadékösszeg. Ebből is kiemelkedik azonban a Hollófészek környéke, ahol 750 mm fölé emelkedik (Fodor I. 1977).

    A dombvidék leggyakoribb erdőtársulásai a gyertyános kocsánytalan tölgyesek, az ezüsthársas cseres tölgyesek, az éger-kőris és tölgy-kőris-szil ligeterdők. A magasabb és északias kitettségű területein a bükkösök jellemzőek. A századunkba újraerdősített területeken gyakoriak a tájidegen fenyőfélék. A kistájat a löszös talajképző kőzeten kialakult agyagbemosódásos- és a Raman féle barna erdőtalajok uralják. A peremi területeken az előzőnél jobb termőképességű barnaföldek is előfordulnak. Az eróziós völgyek kiszélesedő közép- és alsó szakaszán az lápos- és az öntés réti talajok a jellemzőek.

 

 

A települések történetének rövid áttekintése

 

    A Zselic területe az i.e. V-IV. évezredtől már lakottnak mondható, bár sűrűbb településhálózatról csak római, majd az avar időszakban, majd az i.sz. XI. sz. után beszélhetünk. A dunántúli vonaldíszes kerámia népének korától (i.e. V-III. évezred), a rómaiakon keresztül (i.e. XIII. sz.-i.sz. V. sz.), az Árpád-korig jellemző volt a hódító, letelepedő népekre, hogy először csak az összefüggő erdőséggel borított kistáj peremét foglalták el. Később a jelentősebb patakvölgyek mentén hoztak létre irtványtelepüléseket. A első kereskedelmi és hadi útvonalaknak is a kényelmesebb közlekedést lehetővé tevő völgyekben, és a lankás dombhátakon futottak (Bándi G. /szerk./ 1979).

    A honfoglaló magyarság Etelközi életformáját új hazájában is megőrizte, és elsősorban a síkságokat, alacsonyabb dombvidékeket szállta meg. A gyér szláv őslakosság inkább a hegyekben és hegylábi területeken élt, de lassan beleolvadt a magyarságba. Egykori jelenlétüket mind a mai napig őrzik a hegyesebb, erdősebb területeken megszaporodó szláv eredetű helynevek, így a Zselic szó is. Ez Filep István múltszázadi református lelkész szerint a “zselicza” = kies, ékes, kellemes rác szóból; Györffy György szerint a “zselezo” = vas szóból származik. Egyesek szerint a sün (magyar) szóból származik, míg mások személynévből eredeztetik (Kiss L., 1988). Nagy valószínűséggel azonban igaza van Lehmann Anatalnak, és az előzőekkel szemben inkább a “zselud, zselod” = makk szláv szóból ered a kistáj neve (Lehmann A. 1971). Ez ugyanis fontos gazdasági tényező volt, a sertéstenyésztés alapja. Számos falunak a kondások voltak az alapítói az Árpád-korban. A Zselic névvel fémjelzett terület határai a történelem során sokat változtak. A X-XVI. században a Zselic részének tekintették a Mecsek É-i oldalát, valamint a Hegyhát és a Völgység egy részét is. Később ezzel a névvel már csak a Kaposvártól D-re elterülő erdős dombvidéket illették (Timár Gy. 1985).

    A török hódoltság előtti időszakban a Zselic népessége színmagyarnak mondható. A XVI sz.-i bordézsma- és adójegyzékekből kiderül, hogy a vizsgált terület falvainak népessége kicsi volt, általában 4-6 adózót írtak csak össze egy helyen. Ugyanezen jegyzékekből kiderül, hogy ekkor a kistáj legfontosabb terményei: a búza és a bor (kevésbé fontos az árpa és a rozs).

    Buda (1541), Pécs (1543), Dombóvár (1544), Szigetvár (1566) eleste után a Zselic teljes területe török megszállás alá került (Timár Gy., 1982). A háborús időszakot legjobban a szigetvár környéki és a fontos hadiutak mentén elő emberek érezték meg. Ezért a török időkben és a felszabadító 15 éves háború idején a legtöbb település a Zselic D-i peremén, valamint a Baranya-csatorna környékén pusztult el. Ekkor igencsak felértékelődött a Zselic felszabdalt, erdőkben (és rejtekhelyekben) gazdag központi területe, sokan vándoroltak át a kevésbé védett területekről. A terület 1689-es felszabadulása után alig maradt lakott hely a vidéken.

    A nagy népességcsökkenést a földbirtokosok dél-németek betelepítésével ellensúlyozták az 1760-as évektől. A svábok és magyarok szorgalmas munkájának köszönhetően a mezőgazdasági hasznosítású területek nagysága többszörösére nőtt. A XIX sz. elején lelassult ez a folyamat, mivel elfogyott a könnyen művelés alá vehető föld. A terjeszkedés csak az erdők irtásával és a mocsaras területek lecsapolásával vált lehetővé. Ekkor tértek át a 2, majd 3 nyomásos gazdálkodásra és kezdték el az állattenyésztést (juh, szarvasmarha) is fejleszteni. A kezdeti rideg állattartás helyett egyre inkább hódított az istállózó forma.

    A XIX. század közepén a legfontosabb termények a búza és a rozs volt, megelőzve a szőlőt, kukoricát, burgonyát és a takarmány növényeket. Az 1820-70 közötti időszakban a szőlőterület jelentős növekedését kell kiemelni. Ez ugyanis a szegényebb rétegeknek is jó megélhetést nyújtott. A múlt század végén rohamosan fejlődni kezdtek a közlekedési útvonalak. A közutak 1870-es években megkezdődött kövezésével csökkent a falvak elzártsága. 1882-ben épült meg a Pécs-Budai vasútvonal, majd nemsokára Kaposvár és Szigetvár irányában is vonal létesült. Ennek következménye kettős volt. Egyrészt lehetővé tették a versenyképes Zselici búza és faárú távolabbi területekre való eljutását, másrészt viszont az olcsó alföldi bor beáramlásával visszaszorította a helyi szőlőtermesztést. Szintén nagy csapást jelentett a szőlőkultúrára a századelőn jelentkező filoxéra.

    Az alapvetően mezőgazdasági berendezkedésű kistájra negatív hatással volt a II. világháború utáni államosítási, szövetkezetesítési időszak. A TSZ-ek nagyüzemi módszerei nem váltak be a Zselic központi és É-i területein. Sokan a környező városokban (Kaposvár, Szigetvár, Komló, Pécs) kerestek munkát. Számos főközlekedési úttól távolabb fekvő kistelepülés a kihalás szélére került, lakossága elöregedett. Sőt egyes települések el is néptelenedetek (Gorica, Gyűrűfű, Kán). A leértékelődött helyi- és helyzeti energiák mellett természetesen a szocialista gazdaság- és területfejlesztési politikának is nagy szerepe volt a negatív tényezők erősítésében. Szerencsére vannak üdítő kivételek is (pl. Szigetvár, Sásd, Nagypeterd, Kaposszerdahely), azonban ezek általában központi funkcióval, vagy pozitív helyi- és helyzeti energiával rendelkező települések, melyekből ma már kevés van a területen. A rendszerváltás után a helyzet még kritikusabbá vált a legtöbb községben a munkahelyek számának jelentős csökkenése és az általános gazdasági recesszió miatt.

 

 

A természeti adottságok szerepe a települések fejlődésében

 

    A települések fejlődését helyi- és helyzeti energiák befolyásolják - pozitív, vagy negatív irányba (Mendöl T. 1936a, 1936b, 1963; Prinz Gy. 1954, 1955). A helyi energiák elsősorban a természeti környezetből táplálkoznak, de ezen adottságok nagy (bár nem elsődleges) hatással vannak a helyzeti energiákra is. Mind a két földrajzi energiánk nagy hatása van a települések alaprajzi fejlődésére és a településhálózat alakulására is. A vizsgált kistájon ezek feltárásához a geológiai, morfológiai, hidrológiai, klimatológiai, biológiai, pedológiai adottságokat kell megvizsgálnunk.

 

 

Helyi energiák

 

    A Zselicben előforduló geológiai képződmények - mint hasznosítható anyagok - zömmel újkoriak. Paleo- és mezozoos képződmények csak a táj K-i, DK-i szélén találhatók. Az utóbbiaknak van nagyobb jelentősége, mivel a Bükküsd és Hetvehely határában található triász, anizuszi mészkövek igen jó minőségűek. Építőkőként, útburkolásra és vasúti töltések építésére már régóta használják. Haas M. 1845-ös művében kiemeli, hogy Bükkösdön 4 felé “ásnak” különféle “márványokat”. A környező erdőségek fakészlete és a mészkő az itt lakókat évszázadok óta kiegészítő jövedelemhez juttatta, mivel mészégetéssel is foglalkoztak. A II. világháború után a mészkövet ipari módszerekkel kezdték bányászni és kisteljesítményű kőzúzó és mészégető berendezést is telepítettek rá.

    A kainozós képződmények felszíni előfordulása szintén kis kiterjedésű és minőségük is csak közepes. A pannon homok- és mészköveknek volt csak helyi jelentősége a térségben (ugyanis a XIX. század végéig - a szállítási nehézségek miatt - nehezen jutottak jobb minőségű, pl. kővágószőlősi homokkőhöz). A homokkőből vályúkat, csatornákat, ajtófélfákat készítettek többek között Somogyhárságyon is. Egyik-másik község titokban a határában található homokkövet használta fel útépítésre az előírt “baranyai kövek” helyett (Csorba J., 1857). Nagyobb jelentősége volt a hasonló korú homoknak, melyből az almamelléki Lukafa-pusztán, a gálosfai Szentluka-pusztán és a Szilágyon lévő hutákban üveget készítettek. A kis földesúri manufaktúrákban a szántóterületek növelésekor kiirtott erdők fáját használták fel energiahordozóként (Lehmann A., 1969).

    Legnagyobb jelentősége a területünkön a pannon agyagnak, a pleisztocén lösznek és löszszerű anyagoknak van. Mária Terézia “szilárd” falú lakóházakat megkövetelő rendelete óta majdnem minden községben működött téglaégető, ami a helyi igényeket elégítette ki. A már említett Lukafa-pusztán az üveghuta mellett “cserépedény gyár” és pipaégető is működött a múlt század közepén. Már Haas M. is például a Bükkösd környéki fehér, kiváló minőségű edény-agyagot, melyet messze földre szállítottak. A II. világháború után koncentrálódott az építőipar, és kevesebb, de nagyobb kapacitású, gépekkel felszerelt téglagyárak kezdték meg működésüket (pl. Csertőn, Antalszálláson, Godisán, Kaposváron).

    Morfológiai szempontból a legkiemelkedőbb jellegzetessége a területnek a nagyfokú felszabdaltsága. Ez főleg az É-i és a középső területeken érvényesül igen negatívan. Nagy mértékben befolyásolta a gazdálkodást, a településhálózat sűrűségét, de egyes települések alaprajzi fejlődésének irányát is. Ezeket a hatásokat konkrét példákkal illusztráljuk a későbbiekben.

    A hidrológiai viszonyokról elmondható, hogy a Zselic domborzatából adódóan forrásokban és folyóvizekben gazdag terület, de forrásai és patakjai kis vízhozamúak, valamint ingadozó vízjárásúak. A kistáj felszíni és talajvíz készlete a történelem során mindig biztosította az emberek és a háziállatok vízigényét. A Zselicnek elsősorban a határain folynak jelentősebb vízfolyások (Kapos-folyó, Baranya-csatorna), de ki kell emelni a az Almás- és a Gyöngyös-patakot, amelyek a vizsgált területen erednek. A nagyobb vízhozamú és kevésbé ingadozó patakokra vízimalmokat telepítettek, kihasználva azok megújuló energiaforrását. Legtöbbjük gabonát őrölt, de volt köztük néhány kőtörő malom is (ez utóbbiak Bükkösd térségében koncentrálódtak). Az utóbbi két évszázadban kb. 72 db nagyobb, huzamosabb ideig működő vízimalmot jegyeztek fel a területen. A völgytalpak vizenyősségük, árveszélyük, fagyveszélyük miatt jobbára kaszálók, legelők voltak. A nagyobb patakok középszakasz jellegű völgyeibe már a múlt században kisebb-nagyobb halastavakat rekesztettek el, amelyek vízi szárnyasok tenyésztésére is alkalmasak voltak. Századunkban a technika fejlődésével nagyobb kapacitású mesterséges tavakat hoztak létre, amely a földek öntözését is lehetővé tették (jelenleg mintegy 50 ilyet ismerünk). A jövőben valószínűleg nagyobb szerep vár ezekre a szép környezetben létesült tavakra, hiszen a túrizmus egyre jobban fölfedezi a korábban elzárt, és ezért alig alakított tájak romantikáját. A kis tavak mellett már ma is léteznek kempingek, hétvégi házak (pl. Boldogasszonyfán).

    A nagy, hirtelen esőzések utáni árvizek nagy károkat okoztak a múltban (,de az utóbbi évtizedekben is) az Almás- és a Súrján-patak, de főleg a Bükkösdi-víz mentén. A levéltári dokumentumok többször megemlítik, hogy a Bükkösdi-patak völgyében elhelyezkedő falvakat a történelem folyamán többször érték árvizek. Ezek az allúvium teljes szélességét elöntve hatalmas pusztításokat végeztek, jelentős károkat okozva az emberi javakban (Eszéky O. 1992, Vass P. 1997). Szántók, legelők, kaszálók kerültek víz alá; lakóházak, gazadasági épületek, utak és vasúti töltések rongálódtak meg. Még 1951 után is 7 alkalommal vonult le jelentősebb árhullám a Bükkösdi-vízen, melyek a legnagyobb károkat Hetvehely és Bükkösd térségében okozták. Az áradások hirtelen alakultak ki és igen rövid idő alatt elöntik az egész völgyet, de ugyanilyen rövid idő alatt le is vonulnak. Az árhullámok tavasz végi - nyár eleji hidegfrontok alkalmával fellépő nagy intenzitású záporokhoz, felhőszakadásokhoz kapcsolódnak, amelyek részben orografikus eredetűek. Ezek a gyors lefolyású természeti folyamatok negatívan befolyásolták a gazdálkodást és a települések alaprajzi fejlődésén is nyomot hagytak.

    A Zselic területén élő emberek számára a legfontosabb megélhetési forrás mindig is az erdő volt. Ez biztosította az építőanyagot, a tüzelőt, a szerszámok és használati eszközök anyagát és nagyrészt a munkalehetőséget. Számos település ma is nevében őrzi a flóra gazdagságát mutató “fa” szócskát, vagy egyes fafajták nevét (pl. Boldogasszonyfa, Bőszénfa, Gálosfa, Magyarlukafa, Ibafa, Kercseliget, Almamellék, Almáskeresztúr, Bükkösd, Csertő, Cserénfa, Somogyhárságy, Kishárságy). A középkorban a “Somogyi rengteg” nagy számú sertést tudott eltartani. Egyes Észak-Zselici települések alapítói a pannonhalmi apátság és az Árpád-házi királyok kanászai voltak (pl. Bőszénfa, Szenna, Zselickislak). A terület nagy eltartó képessége miatt távolabbi falvak kondáinak bérmakkoltatását is vállalták. A XVIII. században bevándorló német telepesek magas színvonalú szarvasmarha és juh tenyésztést valósítottak meg a területen, ami felváltotta a korábban uralkodó sertés és kecske tartást. Az állattartásnak elsősorban a Középső- és Észak-Zselicben volt nagy jelentősége, ahol csak a földművelésből nem lehetet megélni a mostoha körülmények miatt. Itt kell megemlíteni a háztáji gazdálkodás egy speciális formáját, a méhészkedést, melyet már szintén a korai időktől fogva űztek a területen. A vadméhek befogásának, majd a kaptárakba telepített raj legeltetésének legfontosabb színtere az erdő volt.

    Már a középkorban is nagy jelentősége volt a fakitermelésnek. Századunk elejéig sok ember foglalkozott favágással, fafeldolgozással. Asztalosok, ácsok, szerszámkészítők, kocsikerék gyártók, kádárok és kosárfonók jelentős számban éltek a falvakban. Csorba J. kiemeli a hársfa fontosságát, ugyanis a német telepesek elsősorban ebből készítették az igen praktikus klumpát (fapapucsot). Századunkban is komoly mennyiségű fa került ki a Zselici erdőkből, amit ipari-, bánya- és tűzifának dolgoznak fel (bár ennek csak kisebb része zajlott/zajlik a helyszínen). Sok községben működött kis kapacitású “deszkametsző” műhely, de fűrésztelepek is létesültek (pl. Almamallék, Mozsgó, Bőszénfa). Ezek közül csak az utóbbi rendelkezik napjainkban is nagyobb kapacitással és az országos igények kiszolgálására is alkalmas. A rendszerváltás után a kisebb fűrésztelepek megszűntek, de magánvállalkozóként sokan élnek ma is fakitermelésből.

    Az elmúlt két évszázadban, amikor a szántóföldi területek növelése érdekében nagy területen vágták ki az ősi erdőket, nagyban űzték a Zselicben a faszénégetést. Egyesek még a II. világháború után is művelték ezt a mesterséget néhány évig. Szintén ez a nagymérvű fakitermelés tette lehetővé a már említett üveghuták és porcelán manufaktúrák létesítését is. A fa itt elsősorban mint energiahordozó szerepelt, de a fahamuból készített hamuzsír is az üveggyártás egyik fontos alapanyaga volt (Lehmann A., 1969). A faszén égetésének melléktermékeként kocsikenőcsöt (“degecet”, vagy “kalamázt”) állítottak elő, melyről híres volt Bőszénfa és Mozsgó.

    A zselici erdők további fontos termékeket is szolgáltatnak, melyből egyeseket ma is felhasználnak. Ilyen pl. a gyanta, amit a területen nagy mennyiségben tenyésző fenyőfákból nyernek és festékipari alapanyagként szolgál. De meg kell említeni a tölgy és csererdők gubacsát is, amit már évszázadokkal ezelőtt is gyűjtöttek, mivel a bőripar fontos cserzőanyagának alapja volt. Ezen kívül a lakosság egy részének komoly megélhetési forrást, majd a múlt századtól mellékjövedelmet (piacozás) jelentettek az erdőben gyűjthető egyéb termények, növények (pl. gomba, csipkebogyó, földiszeder, gyógynövények, különféle virágok). Ezeket eleinte csak környező városok (Kaposvár, Pécs, Szigetvár, Dombóvár) piacain értékesítették, de a közlekedési lehetőségek fejlődésével az utóbbi évtizedekben Budapestre is jutott belőlük (Lehmann A., 1971). A nagy kiterjedésű zselici erdők mindig is nevezetesek voltak kis- és nagyvad állományukról. A középkortól kezdve azonban ezek vadászatát a törvények csak az uralkodó rétegnek engedte meg, a falvak lakossága csak kis mértékben részesült belőlük. Ma a vadásztársaságok privilégiuma ugyanez.

    A Zselic még napjainkban is szinte kizárólag mezőgazdasági terület, amiből következik, hogy az itteni megélhetés egyik legalapvetőbb természeti tényezője a talaj. A kistáj talajféleségei és éghajlata elméletileg fejlett szántóföldi gazdálkodást tenne lehetővé, ha ez nem párosulna a morfológia nagyüzemi szempontból kedvezőtlen adottságaival. Ugyanis a nagyfokú tagoltság igen csak megnehezítette már a múltban is az É-i és a középső területeken a földművelést. A kistáj ezen részein évszázadok óta a kicsi, 8-10 ha-os, sokszor jelentősen elkülönült parcellák a jellemzőek. A felszabdalt vidék kis kiterjedésű hátain és völgytalpain ma sem éri meg nagyüzemi jellegű földművelést folytatni. A területen gyakoriak a 25%-nál meredekebb lejtők. A múltban végrehajtott nagyfokú erdőirtással nem járt együtt a talajvédelem, így a Zselic talajtakarójának nagy része már az erózió martalékává vált. Szerencsére az utóbbi évtizedekben a sok negatív tapasztalat után ismét jelentős a visszaerdősítés. Viszont a nagyfokú tagoltság miatt maradhattak meg a kistáj központi és É-i részén a nagy kiterjedésű erdőségek. A történelem során legkevésbé bolygatott, összefüggő erdőségből hozták létre 1976-ban a Zselici Tájvédelmi Körzetet.

    A vizsgált terület D-i és ÉK-i peremén azonban - mint már azt említettük - nem annyira jellemző az eróziós és deráziós völgyek felszabdaló hatása, ezért elsősorban itt lehet a kistájon kedvező mezőgazdasági feltételekről beszélni. A helyenként 8-12 méter vastagságot is elérő löszön barnaföldek alakultak ki. A dél felé kibillent rögök platóin és széles hátain kedvező feltételek jöttek létre a szántóföldi művelés, szőlő és gyümölcstermesztés számára. Ezért ez a terület népesült be a történelem folyamán először, és a későbbiekben is megmutatkozik a különbség a településsűrűségben és a lakósság számában a központi, és a peremi területek között. Természetesen a táj legnagyobb antropogén átalakítása is itt zajlott le.

    A Zselic éghajlata a gazdálkodás szempontjából kedvezőnek mondható. A napfény és csapadékmennyisége kevés kivétellel minden évben kielégíti a mezőgazdaság igényeit. Az aszály igen ritka jelenség a vidéken. A hőmérsékleti ingadozás kevésbé szélsőséges, amit elsősorban a földrajzi helyzetének, domborzati sajátosságainak, valamint erdőkben valógazdagságának köszönhet.

 

 

Helyzeti energiák

 

    Ezen földrajzi energiának két típusát szokás elkülöníteni: a természeti alappal rendelkező és a természeti alapot nélkülöző helyzeti energiát.

    Az első típusból itt csak az un. vásárvonalnak találjuk nyomát. Mivel ez különböző adottságú tájak találkozásánál alakul ki, jelen esetben is a vizsgált terület peremén kell keresnünk az általa támogatott településeket. A történeti, statisztikai adatokból kiderül, hogy a vásárok számát és jelentőségét tekintve három csomósodás figyelhető meg e tekintetben. Legjelentősebb vásározó helyek a Bökkösdi-víz és a Baranya-csatornaalsó kapujában csoportosulnak. Az első terület a jelentősebb (mivel három, részben különböző gazdálkodási alappal rendelkező kistáj csomópontja), de ez csak részben fekszik a Zselic területén. Egy kevésbé karakteresen elhatárolható sáv rajzolható ki a Zselic É-i peremén, a Kapos-folyó mentén. A vizsgált területnek sem D, sem Ny felé a területhasználatban nincs éles határa, ezért itt vásárvonal sem jött létre (csak egy-egy vásártartó település elszórva).

    A második csoportba taroznak a fő közlekedési útvonalak csomósodásának, azok közelségének előnyét élvező települések és a közigazgatási központok. A közutak és vasutak futásirányát ezen a kistájon is elsősorban a domborzat szabta meg (így a természeti környezet is beleszólt, bár csak közvetve ennek az energiának az érvényesülésébe). Régen a fő közlekedési útvonalak vagy a nagyobb vízfolyások völgyoldalában, vagy az egész éven át száraz és kis lejtéssel bíró dombhátakon haladtak. A Zselicben már a fontosabb római hadiutak is a dombságot átréselő patakvölgyekben futottak (Almás-patak mellékvölgyeiben, Gödrei-vízfolyás, Surján-patak mentén), illetve a peremterületeken. Lényegében ezek nyomvonalát követik a mai közutak is (66-os, 67-es ill. a 6-os, 61-es és 611-es főút). A múlt század közepén elkezdődött vasútépítés során szintén a Zselic peremen építettek ki vonalakat, csupán a Szigetvár-Kaposvári szárnyvonal szelte át a belső területeket is (1900-tól). Természetesen ez is a fő törésvonalak mentén kialakult eróziós völgyek futását követte (Almás-, és Surján-patak). A vonalat a szocialista racionalizálas miatt megszüntették (1976), ami a környező települések helyzeti energiájának csökkenését eredményezte. Mivel a Zselic központi tömegén csak egyetlen jelentősebb főút (a 66-os) halad át, számos település közúti elérhetősége rossz, ami nagy hátrányt jelent a mai gyors árú-, munkaerő- és információ áramlást igényelő világban.

    A közigazgatási székhelyeknek természetesen rendelkeznie kell mind megfelelő mennyiségű helyi-, mind helyzeti energiával, de ezek kiválasztásába természetesen erősen beleszólnak a társadalmi, gazdasági tényezők is. Területünkön ilyen központi szerepkörrel rendelkező település Sásd, Szigetvár, de természetesen ide vehetjük a lehatároláson kívül eső, de befolyását többé-kevésbé érvényesítő Kaposvárt és Dombóvárt is. Figyelmet érdemel, hogy mind a négy város a kistáj peremén foglal helyet! Tóth J. vizsgálata alapján elmondható, hogy a Zselic területe elsősorban Kaposvár és Szigetvár, kisebb mértékben Sásd gazdasági vonzáskörzetébe tartozik. Dombóvár hatása a kistáj községeire minimális (Tóth J., 1978).

 

 

A földrajzi energiák hatása a településhálózatra és a települések alaprajzi fejlődésére

 

    A Zselic mai településhálózata a török időszak pusztító háborúi után született újjá. A korábban meglévő falvak közül igen sok nem népesedett be ismét, így alapvetően egy ritkább struktúra lett jellemző a vidékre, mint az 1540-es évek előtt. Azonban még így is jól kimutatható a morfológia hálózatra gyakorolt hatása. A dombság központi, kiemelt területe völgyekkel erősen tagolt, amelyek között keskeny, településre alig alkalmas gerincek húzódnak. Ezen a területen a völgysűrűség (8-12 km/4km2) és a relatív magasságkülönbség (100-200 m/4km2), ami jelentősnek mondható (Marosi S., 1997). Ezzel szemben a dombság D-i és K-i része kisebb szerkezeti egységekből áll, amelyek általában délies irányokban kibillentek. A völgyoldalak kevésbé meredek lejtésűek, a völgytalpak szélesebbek, és a köztes dombsági felszíneken gyakoribbak a széles dombhátak és a platók. Itt a völgysűrűség átlagosan csak 4-8 km/4km2 (de egyes helyeken 4 km alá is csökken), a viszonylagos magasságkülönbség pedig általában 50-100 m/4km2 közé esik. Ezzel összhangban változik a települések sűrűsége is. A peremeken 3,1-3,2 km, a központi részen 11,5 km az átlagos távolság (Lovász Gy., 1979). Az előbbi átlagos értéknek, míg az utóbbi jelentős ritkulásnak tekinthető dél-dunántúli viszonylatban.

 

5. ábra A vizsgált települések alaprajzi fejlődését befolyásoló domborzati formák %-os aránya (egy település több típust is képviselhet - megosztva)

 

    További érdekes információkat szolgáltatott azon vizsgálat, amely során az 1:25 000-es morfológiai térkép alapján statisztikát készítettünk a települések alaprajzi fejlődését befolyásoló domborzati formákról. Mint az a 5. ábrán is látható, az esetek 3/4-ed részében az eróziós és deráziós völgyek játsszák a főszerepet a Zselicben. Ez érthető, sőt várható is volt, hiszen az időjárás viszontagságai ellen legvédettebb területek a völgyek. Már korábbi vizsgálataink is kiderítették, hogy a települések leginkább a völgyoldal már ármentes, de még nem túl meredek sávján (gyakran teraszokon) alakulnak ki. Így érhetik el legkönnyebben a különböző gazdálkodási szinteket - a völgytalpon a vizet, legelőt; a lejtőn, platón a szántót; a magasabb, meredekebb területeken az erdőt. További figyelemre méltó adalékot szolgáltatott az É- és D-Zselic külön-külön történő felmérése ezen szempontból. Ebből kiderült, hogy az É-Zselicben csak a települések 3%-a fekszik völgyközi háton, addig a D-Zselicben ez az érték 20%. Ezen érték előretörése a völgyek hatásának visszaszorulásával jár (É-on 86%, D-en 66%). Az adatoknak, és a már ismertetett morfológiai jellemzőknek az összefüggése egyértelmű.

    Az 1783/84-es és az 1988-as térképekről meghatároztuk a települések orográfiai exponáltságának %-os arányát, amelyből - az egész Zselicet összesítve - a 6. ábrát szerkesztettük.

 

6. ábra A vizsgált települések orográfiai exponáltsága (egy település több irányt is képviselhet)

 

    Jól látható a K-i és Ny-i irányok uralma, ami a zömmel É-D-i csapásirányú völgyek K-i és Ny-i oldalán fekvő településrészek orientációjával magyarázható. Továbbá ki kell emelni a délies fekvésű települések, településrészek nagy súlyát, ami viszont az embernek a kedvező besugárzási mennyiséggel rendelkező területek felé való törekvését mutatja. A diagramm két vonala közötti különbség a települések alaprajzi fejlődésének következménye. Ebből megállapíthatjuk, hogy a területen az ÉK-i ill. Ny-i exponáltságú területek részarányának (részben érthető) csökkenése, és a DNy-i ill. K-i fekvésű településrészek növekedése volt tapasztalható az eltelt időszakban. Ennél a vizsgálati módszernél is érdemes elkülönítve megrajzolni az É- és D-Zselicre jellemző adatokat, ugyanis jelentős eltéréseket tapasztalhatunk (7. és 8. ábra).

 

7. ábra Az É-Zselic vizsgált településeinek orográfiai exponáltsága (egy település több irányt is képviselhet)

 

    Míg a D-i kistájrészlet településeire egyértelműen jellemző a kedvezőtlen fekvésű területekről a délies irányokba “menekülés”, addig ez az É-i részre egyáltalán nem figyelhető meg. Sőt, a poligon ellaposodása és a D-i, DNy-i, Ny-i pozitívnak mondható irányok visszaszorulása tapasztalható. Ezek a diagrammok jól mutatják az alapvetően különböző terjeszkedési lehetőséget kínáló É-i és D-Zselic közötti jelentős különbséget.

 

8. ábra A D-Zselic vizsgált településeinek orográfiai exponáltsága (egy település több irányt is képviselhet)

 

    A következőkben néhány jellegzetes településformát szeretnénk bemutatni, amelyekre nagy hatással volt a természeti környezet. Először az eróziós és deráziós völgybe települt, tehát leginkább a vízfolyás, a völgytalp, az esetleges teraszok és a különböző meredekségű völgyoldalak által befolyásolt településekre hozunk típuspéldát. Utána néhány jellegzetes völgyközi háton, platón és sík térszínen kialakult alaprajzot ismertetünk.

    A patakok felső szakaszán kialakult falvak közül igen érdekes alaprajzzal rendelkezik Simonfa (9. ábra). A Zselic-patak egyik jobb oldali mellékágának völgyfőjét tölti ki a település belsősége. Már őseink is igyekeztek az éghajlati elemek kedvezőtlen hatásait kerülni, ezért települhettek az északias szelektől védett oldalvölgybe. Az Árpád-kori falu a török alatt is lakott maradt az elzártsága miatt. Így magja megőrizte halmazos formáját, amit a völgyfő központi területén ma is megfigyelhetünk. Ebből a magból sugarasan rövid, sokszor csak féloldalasan beépített utcácskák indulnak ki a legjobb domborzati és vízrajzi adottságú területek felé. A település fejlődését az északias és keleties, valamint DNy-i irányban a meredek lejtők, D és Ny felé a vizenyős völgytalp akadályozza. Szorult helyzetéből kitörési pontot csak a lejtők rövid, alsó szakasza ill. az eróziós-deráziós völgyek jelentenek. Ez utóbbiakban vezetnek a dűlőutak a hátakon fekvő szántókhoz és az elsősorban délies kitettségű lejtőre telepített szőlőkhöz. Ezen térszínek gyorsabb elérhetősége is ösztönözhette a terjeszkedés ilyen irányát. A sokszor 25%-ot is meghaladó meredekségű lejtőkről lezúduló, eső utáni, hordalékos vizek ma is nagy problémákat okoznak a lakosságnak, így a település vezetése nagy erőfeszítéseket tesz a csatornák kiépítésére.

 

9. ábra Simonfa hidromorfológiai környezettípus térképe

(1 – 5% alatti lejtésű, bel- és árvíz által veszélyeztetett völgytalpi, ártéri síkok környezettípusa; 2– 5% alatti lejtésű, bel- és árvíz által nem veszélyeztetett völgytalpi, ártéri síkok környezettípusa; 3 – 5% alatti lejtésű, nem bel- és árvíz veszélyes dombhátak és platók környezettípusa; 4 – 5-12% közötti lejtésű, nem bel- és árvíz veszélyes lejtők környezettípusa; 5 – 12-25% közötti lejtésű, nem bel- és árvíz veszélyes lejtők környezettípusa; 6 – 25% fölötti lejtésű, nem bel- és árvíz veszélyes lejtők környezettípusa; 7 – a település 1784/85-ös alaprajzi kiterjedése; 8 – a település 1988-as alaprajzi kiterjedése; 9 – közút / vasút)

 

    Szintén juvenilis völgyszakasz határozza meg Dinnyeberki fejlődési irányait (10. ábra). Ebben az esetben csak a Kám-völgyi-patak É-D irányú fővölgye befolyásolja a település alaprajzát, mivel nincsenek oldalvölgyek. K-i és Ny-i irányú kitörésre nem ad módot a meredek, csuszamlásveszélyes, eróziós árkokkal tagolt lejtő, így csak annak alján, a patakvölgy mentén lehetséges az ősi magból való terjeszkedés. Másrészt viszont a település alaprajzát nem bontja meg a vízfolyás, mivel nem hozott létre széles, mocsaras völgytalpat. Bár már így is kettő, lejtőlábi főutca alakult ki. Az elzártságból adódó védettsége miatt a tatár és a török alatt is lakott maradt, jelenleg viszont az elnéptelenedés, elöregedés felé tart ugyanennek a helyzeti energiának a visszájára fordulása miatt. Hozzá hasonló - két főutcával rendelkező útifalu - Almáskeresztúr (11. ábra). Csupán a szélesebb, vizenyősebb völgytalp miatt a település ÉNy-i és DK-i, féloldalas beépítésűre “soványodott” utcája eltávolodott egymástól és középen megmaradt egy legelőnek, kaszálónak, mosóhelynek használt kb. 100 méter széles térség. Ezen típus módosulatának tekinthető Zselickislak is (12. ábra). Ebben az esetben a település ősi magja egy ÉNy-i kitettségű meredek lejtőnek támaszkodott eredetileg. A lakónépesség növekedésével D felé próbált terjeszkedni, de itt hamar összeszűkül az alkalmas lejtőlábi terület. Az ÉK felé kanyarodó völgy igen csak kiszélesedő völgytalpa, hirtelen meredekké váló és É-i kitettségű oldala meggátolta a falu erre történő terjeszkedését is. A kedvezőbb égtáji fekvés és morfológia egy új, az előbbitől kissé elhatárolt utca kialakulását indukálta a szemközti völgyoldalban, melynek neve is Újfalu. A település nagy népességcsökkenését meggátolta Kaposvár közelsége (pozitív helyzeti energia), ahová a munkaképes lakosság jelentős része bejár dolgozni. A falu ÉNy-i határában fekszik a kiterjedt szőlőterülettel rendelkező Deres-hegy, ahol a földek nagyobb része ma már kaposvári gazdák kezében van (kiskertes, hétvégiházas rekreációs övezet).

 

10. ábra Dinnyeberki hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

11. ábra Almáskeresztúr hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

12. ábra Zselickislakhidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

    A nagyobb patakvölgyek alsó szakaszán az allúvium szélessége annyira megnőhet, hogy a két parton megtelepülők között nehézkes lesz a mindennapi szoros kapcsolat fenntartása. Ekkor általában csak az egyik, a kedvezőbb feltételeket nyújtó oldalon jön létre településmag és terjeszkedése során is csak nagyon ritkán fejlődik át a túlsó partra. Egyes kivételes esetekben akár több kilométer hosszú útifalu is kialakulhat ilyen körülmények között. Ennek a típusnak a jellegzetes képviselője Mindszentgodisa (13. ábra). Ez a ma már egységes falu Felsőmindszent, Godisa (és a tőlük É-ra fekvő Gyümölcsény) egyesítéséből keletkezett 1979-ben. A korábban önálló településmagok a Felsőmindszenti-víz délies kitettségű völgyoldalában jöttek létre, de mára szinte teljesen összenőttek, és egyetlen hosszú útifalut alkotnak.

 

13. ábra Mindszentgodisa hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

Ebbe a típusba sorolható még számos másik zselici település is, de természetesen kisebb-nagyobb módosulásokkal. Kaposhomok például a Kapos-folyó igen széles ártere és az É-Zselic hirtelen elvégződő, meredek, északias kitettségű domboldalai közé van beszorítva (14. ábra). A magja még viszonylag kedvező, lankás (5-12%-os) lejtőre tudott telepedni egy kis patakocska mellé, de az újabb, DK-i része már egyértelműen kényszerpályán fejlődött. A 25%-nál meredekebb lejtő és a vizenyős terület határára beszorítva csupán egy elnyúlt, féloldalas utcasor tudott kialakulni.Viszont ez a településrész már védettebb helyen (egy deráziós völgy torkolati szakaszán) és kedvezőbb kitettségű (K-i) oldalban fekszik. Hetvehely a Bökkösdi-víz völgyében fekszik. Alaprajzi fejlődésének irányát erősen korlátozta a DNy-i irányban hirtelen összeszűkülő lejtőalji tér, ezért főleg É felé tudott terjeszkedni. Először Y alakot öltve befejlődött egy oldalvölgybe, majd tovább nyúlott a fővölgyben is. K-i részén az ármentesítések után újabb párhuzamos utca épül ki (amit azóta többször elöntött a Bükkösdi-vízen levonuló ár), így ma már elmondható, hogy több utcás útifaluvá fejlődött (15. ábra).

 

14. ábra Kaposhomok hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

15. ábra Hetvehely hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

A Zselic ÉK-i és D-i, lealacsonyodó, kevésbé tagolt területein az eróziós és deráziós völgyek befolyásoló hatása mellett megjelenik a kibillent rögök lankásabb síkjainak és a platóknak a befolyásoló szerepe is. A Dél-Zselicben fekszik Mozsgó (16. ábra). A Porovica-patak erősen aszimmetrikus keresztmetsztű völgyének É-i oldalában húzódnak É-D irányultságú utcái. Az utcák futását már csak részben befolyásolják kisebb-nagyobb völgyek, inkább a szerkezeti vonalat jelző fővölgytől É-ra lévő rög délies kitettségű lankáira települt a lakosság. Ez a tendencia már a XVIII. sz.-ban is megfigyelhető volt, de igazán a XIX-XX. sz-ban erősödött fel. Míg a település alaprajza É-i irányban lényegében akadálytalanul fejlődhetett, addig a Porovica-patak D-i partján a 25%-nál nagyobb meredekség, a csuszamlásveszély, a keskeny településre alkalmas lejtőalji terület és a kedvezőtlen kitettség ezt meggátolta. A vizsgált kistáj ÉK-i részén fekvő Jágónak is könnyen “felkapaszkodott” az ősi halmazos magtól K-re fekvő, széles, délies exponáltságú völgyközi hátra, ahol már utifalu formában fejlődött tovább (17. ábra). A völgytalpat és a hátat elválasztó völgyoldal nem haladja meg a 12%-os meredekséget, így az utcahálózat futása (Mozsgóhoz hasonlóan) itt sem igazodik a szintvonalakhoz.

 

16. ábra Mozsgó hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

17. ábra Jágónak hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

    Szintén a fokozatosan lealacsonyodó ÉK-Zselicben fekszik Sásd is, a térség egyik legdinamikusabban fejlődő települése (18. ábra). A későbronzkor óta biztosan lakott hely. A rómaiak óta fontos hadi- és kereskedelmi utak haladnak keresztül rajta - a mai 66-os és 661-es főút vonalán. Békeidőben vámhelyként és piachelyként jelentős helyi energiával rendelkezett, amihez kedvező mezőgazdasági adottságok is társultak. Háborús időszakokat viszont pontosan a központi fekvése miatt mindig nagyon megsínylette, így a török alóli felszabadító háborúk alatt is teljesen elnéptelenedett. Az első katonai felmérési térképeken nem szerepel még, de utána nem sokkal újra benépesült. A XVIII. sz. végétől egyre több központi funkciót kap. 1882-óta fontos vasúti megállóhely. Jelentős részben itt történt a zselici gazdaságok termékeinek vagonokba rakása (a rönkfa, vasúti talpfa és táp forgalma ma is kiemelkedő). 1936-ban hozzá csatolták a szomszédos Hörnyéket. A II. világháború óta a TSZ mellett élelmiszer-, könnyű- és építőipari gyárak (kenyérgyár, keverő-, fafeldolgozó- és kesztyű üzem, varroda, valamint téglagyár) is megélhetést nyújtanak. Éppen ezért a - a főleg mezőgazdasági, esetleg elzárt településekkel szemben - itt a lakosság dinamikus növekedése volt megfigyelhető az utóbbi ötven évben is (majdnem kétszeresére nőtt a népessége).

 

18. ábra Sásd hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

    1995-ben városi rangot kapott. A természeti környezet adottságai kiválónak mondhatók, hiszen a mezőgazdaság minden formáját lehetővé tették. A Gödrei-vízfolyás és a Baranya-csatorna vizében itathattak, halászattak, sőt még malmokat is hajtattak velük. A széles allúviumon legeltethettek, kaszálhattak. (A mocsaras, vizenyős terepet kedvelő sás növény nagy mennyisége miatt kapta a helység a ma is használt nevét.) De ugyanilyen könnyen megközelíthetők voltak a településtől É-ÉNy-i irányban fekvő jó minőségű (löszön kialakult talajjal rendelkező) szántók és a DNy-ra, tagoltabb terepen fekvő erdőségek is. A település magja egy DK felé gyengén alacsonyodó (5% alatti) plató peremére települt. Az alaprajzára a XVII. sz-i újjáépítés után teljes egészében a mérnöki forma vált jellemzővé. A település terjeszkedésének irányára az ármentes térszín peremén maradás volt jellemző, bár a 1970-es években az ártér felé terjeszkedés is megfigyelhető volt (főleg iskolák és ipari létesítmények). A utóbbi évtizedekben, a családi házas építkezések fellendülésével az ÉNy-i irány vált meghatározóvá és valószínűleg ez is marad a jövőben is.

    Viszonylag ritkának mondható az az eset, hogy egy település erősen tagolt területen, völgyközi háton jöjjön létre. Ezek a falvak ugyanis ki vannak téve az erős szélből adódó hátrányoknak és forrásoktól, folyóvíztől is távol vannak. Még is találunk a vizsgált területen ilyet, azonban ezek a kislétszámú települések csupán a múlt században jöttek létre. Erre a legjobb példa a Zselic központi részén fekvő Kishárságy (19. ábra). A XVIII. sz. végén - az akkor még nagyobb forgalmú - É-D irányú út mellett egy csárdát építettek. E mellé települtek nem sokkal később német, majd magyar zsellérek is. Itt tehát a helyzeti energia nagy szerepet játszott már a település kialakulásakor is. A települést K-i és Ny-i irányból meredek, csuszamlásveszélyes domboldalak határolják, így terjeszkedése csak É-D irányban volt lehetséges. A szilárd burkolátú utak kiépítésével a falu zsákutcává vált, így a korábbi teleépítő tényező elvesztette értelmét. Ehhez hasonló természeti környezettel bír még Antalszállás, Csebény és néhány puszta is.

 

19. ábra Kishárságy hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

    A Zselic D-i részén a dombvidék egyre jobban ellaposodik és a domborzat mellett egyre nagyobb szerepet játszik a vízrajz a települések alaprajzi fejlődésében. Itt a falvak helyét, terjeszkedési irányát elsősorban a magas talajvizű területek határa jelöli ki. A szántoföldi és kertgazdálkodásnak legalkalmasabb színtere ez a Zselicben. Ezen a területen is leginkább egy- és többutcás útifalvak helyezkednek el (pl. Botykapeterd, Kacsóta, Nagypeterd). Érdekes kivételt jelent Csonkamindszent, aminek ősi alaprajza egyedülálló módon körfalu (nagyméretű Rundlig) formájú (20. ábra). A falu a D felé lealacsonyodó zselici lankák és a Bükkösdi-víz vizenyős völgytalpának a határára települt. Ezzel a síksági jellegű, védtelen tereppel indokolhatjuk alaprajzának alakját. A település fejlesztési terveiben napjainkban is nagy hangsúlyt kapott a belvíz elvezetése, ami ma is nagy problémákat okoz. A falu zsákutcás, terjeszkedési iránya az utóbbi időben D-i (a kedvezőtlenebb körülmények ellenére), amit azzal magyarázhatunk, hogy a központjától nem egészen két kilométerre D-re húzódik a 6-os főút (és nem sokkal messzebb fekszik Szentlőrinc városa).

 

20. ábra Csonkamindszent hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

    Szigetvár a Zselic D-i határán az alsószakasz jellegűvé váló Almás-patak két partján fekszik (21. ábra). A város környékén talált kő- és bronzkori leletek mutatják a terület korai betelepültségét. A rómaiak idején fontos kereskedelmi út vezetett a területen K-Ny irányban - kb. a mai 6-os út mentén. Tehát a kedvező helyi energiákkal pozitív helyzeti energia is társult. A honfoglaláskor Botond törzse telepedett itt meg. A XI-XII. sz-ban a megtelepedő bencés és premontrei szerzetesek példája nyomán fellendült az ipar és a kereskedelem is. IV. Béla premontrei apátságot alapított, melynek híres iskolája is volt. Az egyre nagyobb gazdasági szereppel rendelkező település 1446-ban mezővárosi rangot kapott. A krónikák szerint várát egy görög bevándorló kezdte el kiépíteni a mérnöki munkával szabályozott Almás-patak nagyobb szigetén, a XIII. sz-ban. Később a Török család birtoka lett. Török Bálint a mohamedán seregek közeledtének hírére nagyon megerősítette - ekkor kapta a vár ma is ismert formáját. A törökök 1566-ban veszik be a maroknyi védővel rendelkező végvárat - Zrínyi Miklós önfeláldozó hősiessége ellenére. A magyar lakosság szétszóródott, helyükre szlávok, törökök, görögök települtek. A népesség összetételét színesítették az 1689-es felszabadulása után betelepülő németek és visszatelepülő magyarok. A gazdasági élet fellendülését Mária Terézia rendelete töri meg, ugyanis eladja a települést, lakói jobbágysorba kerülnek. A helyi kézműveseknek és kereskedőknek köszönhetően újra beindult a fejlődés a XIX. sz. második felére. 1868-ban átadták a forgalomnak a Pécs-Barcsi vasutat. Így az országos vasúti hálózat fejlődésével bekapcsolódhatott a kereskedelmi és ipari vérkeringésbe. Ebben az időszakban alakultak meg a település híres nagyüzemei is. 1881-ben a Fehér-féle gőzmalom, 1884-ben a Cipőgyár, majd a két világháború között a konzervgyár (1937). 1950-ben Somogytól Baranya megyéhez csatolták, 1966-ban városi rangot kapott (ekkor csatolták hozzá Hobolt, Zsibótot és Becefát). A település lakosságszáma az 1960-70-es években jelentősen, 1/5-ével nőtt, azóta stagnál ill. kissé csökkent. 1995-ben 11 745 fő lakta. Ma Ny-Baranya közigazgatási, egészségügyi gazdasági központja. Sajnos, a rendszerváltás a TSZ és a gyárak összeomlásával, magas munkanélküliséggel járt együtt.

 

21. ábra Szigetvár hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)

 

    A település alaprajza mind a XVIII. sz. második felében, mind ma első ránézésre kettéosztott képet mutat. Ennek oka egyértelműen az Almás-patak maturus völgye. Az mocsaras völgytalp korábban védelmet jelentett (vár), de az utóbbi századokban inkább a terjeszkedés gátjává vált. Ez a helyi energia tehát a XIII-XVII. sz. között előnyös volt, azóta negatív lett. A város ősi alaprajzi formáját nem ismerjük a többszöri teljes újjáépítés miatt. Az 1784-es térképeken már nagyrészt mérnöki alaprajzot figyelhetünk meg, ami két elkülönült (K-i és Ny-i) városrészre oszlik. A település terjeszkedését elsősorban nem a domborzat, hanem a hidrológiai viszonyok befolyásolták (és fogják a jövőben is). Lakóház mind a mai napig alig települt a vizenyős területekre - itt inkább ipari üzemeket hoztak létre (Konzerv- és Cipőgyár). Az alaprajz fejlődésére leginkább a keleties és nyugatias irányok a jellemzőek. Valószínűleg nagy befolyással van ezekre a 6-os főút vonzó hatása is. A településnek egy minimális D felé törekvése is megfigyelhető, de csak a vasúti töltés vonaláig. Ettől D-re már kiszélesedik a vizenyős, belvízveszélyes terület.

 

 

Összegzés

 

    A Zselic hazánk későn és nehezen benépesülő tájai közé tartozik. Központi részének erős tagoltsága még ma is településsűrűség-ritkulást eredményez a centrális területen. A dolgozatunkban feltárt helyi energiák mezőgazdasági szempontból a kistáj ÉK-i és D-i peremét mutatják igazán kedvezőnek, míg a központi terület kifejezetten az erdőgazdálkodás színtere. A területen jelentős mennyiségű ásványkincs nem lelhető fel, csak az építőipar hasznosítja kis mértékben a mészkövet és a téglagyártáshoz adott anyagokat. Részben a helyi mezőgazdasági terményekre települt Szigetváron és Kaposváron az élelmiszer- és könnyűiparipar. A természeti szféra adottságainak hatását a tetraéder-modell többi szférájára, a Zselic egészét tekintve, a 2. táblázat mutatja.

 

2. táblázat A természeti szféra adottságainak (helyi energiáinak) hatása a tetraéder-modell többi szférájára (A hatás mértéke: + – nagy; * – közepes; 0 – kicsi)

Természeti 

A természeti adottságok hatásának mértéke a …

adottságok:

gazdasági szférára

társadalmi szférára

műszaki szférára

geológiai

0

0

0

morfológiai 

+

+

+

hidrológiai

*

+

+

klimatológiai

0

*

0

biológiai

+

0

0

pedológiai

*

0

0

 

    Az egyes települések alaprajzi fejlődésére leginkább az eróziós és deráziós völgyek voltak hatással (76%-os arányban). A helyzeti energiát adó (egykor jelentősebb) vásárvonal és a főközlekedési útvonalak is a peremeken a koncentrálódnak. A települések fejlődését jelentősen befolyásoló földrajzi energiák összesítéseként készült a 22. ábra.

 

22. ábra A települések fejlődését jelentősen befolyásoló földrajzi energiák összesítése

(1 – elsősorban eróziós, deráziós völgyek által befolyásolt alaprajzú település; 2 – elsősorban 5% alatti lejtésű síkok által befolyásolt alaprajzú település; 3 – elsősorban dombhátak, gerincek által befolyásolt alaprajzú település; 4 – elsősorban földművelésből élő település; 5 – a földművelés mellett jelentős az erdőgazdálkodás, bányászat; 6 – a mezőgazdasági ágak mellett jelentős a kereskedelem, kézműipar, vagy a gyáripar, ill. központi funkcióval is ellátott település; 7 – vásárvonal; 8 – főútvonaltól szilárd burkolatú úton 10 km-nél, vagy vasútállomástól légvonalban 5 km-nél messzebb fekvő terület; 9 – főútvonaltól szilárd burkolatú úton 10 km-nél és vasútállomástól légvonalban 5 km-nél messzebb fekvő terület)

Megjegyzés: a térképen feltüntettünk minden települést amely közigazgatásilag önálló, vagy egykor az volt, valamint ma is lakott és területileg különálló.

 

    Az adott helyi- és helyzeti energiák értéke koronként változik a lakosság szemszögéből nézve. A Zselicben is jól megfigyelhető ezek föl- és leértékelődése az évszázadok során, ha a települések népességszámának változását térképen ábrázoljuk. A török alóli felszabadulás után 100-200 évvel még mindig folyamatosan nőtt a vizsgált területen lakok száma, amiben a természetes szaporodáson kívül a bevándorlás is nagy szerepet játszik (23. ábra).

 

23. ábra A zselici települések népességének változása 1784-1870 között (a mai közigazgatási határokra vetítve)

 

    A Központi-Zselic kiemelkedő népességnövekménye annak tudható be, hogy erre az egyébként kedvezőtlenebb adottságú területre csak később, a peremi területek telítődése után kezdték el bevándorolni. Az 1870-1941 közötti lakosságszám változás szórt képet mutat, így a földrajzi energiák pozitív, vagy negatív hatásának általános értékelése nehéz, mivel szinte lehetetlen ezek elválasztása az egyes településeken lejátszódó társadalmi folyamatoktól (24. ábra).

 

24. ábra A zselici települések népességének változása 1870-1941 között (a mai közigazgatási határokra vetítve)

 

    Jóval egyértelműbb a helyzet a II. világháború utáni változásokat bemutatató 25. ábrán, ahol a földrajzi energiák erős leértékelődésének lehetünk tanúi. Ebben természetesen nagy szerepet játszott a primer szektor presztízsének, eltartó erejének csökkenése és a lakosság igényeinek változása mellett, a kis- és törpefalvakat leépítő szocialista településpolitika is.

 

25. ábra A zselici települések népességének változása 1941-1990 között (a mai közigazgatási határokra vetítve)

 

 

 

IRODALOM:

  • Andrásfalvy B. (1982): Népi kultúra és életmód - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 505-546.

  • Bándi G. (szerk.) (1979): Baranya megy története az őskortól a honfoglalásig - Baranya Megyei Levéltár, Pécs pp. 15-303.

  • Bezerédy Gy. (1982): Gazdasági és társadalmi fejlődés a 17-18. században - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 175-214.

  • Csorba J. (1857): Somogy vármegye ismertetése, Pest

  • Ecsedy I.-Maráz B. (1982): Régészeti vizsgálat a késő bronzkortól a római korig - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 57-77.

  • Erdődi Gy. (1982): A szocialista fejlődés útján - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 471-504.

  • Erdősi F. (1977): A társadalmi hatások értékelése a Délkelet-dunántúli vizek példáján - Földrajzi Ért. XXVI. évf., 3-4. füzet, pp. 305-336.

  • Erdősi F. (1972): Délketet-Dunántúl téglaiparának területi elhelyezkedése és piacterülete - in.: Komplex földrajzi és történelmi kutatások újabb eredményei a Dunántúlon, MTA DTI, pp. 107-140.

  • Eszéky O. (1992): Bükkösdi-víz vízhozamnyilvántartó állomásainak felülvizsgálata, Pécs /kézirat/

  • Fodor I. (1977): Csapadék - In.: Lovász Gy. (szerk.): Baranya megye természeti földrajza, Baranya Megyei Levéltár, Pécs, pp. 135-163.

  • Füzes M. (1985): Falvaink élete a hódoltság megszűnése után - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Községi Közös Tanács V. B. Mindszentgodisa, pp 87-138.

  • Gyenizse P.-Vass P. (1998): A természeti környezet szerepe a Nyugat-Mecsek településeinek kialakulásában és fejlődésében - Földrajzi Ért. XLVII. évf 2. füzet, pp. 131-148.

  • Gyenizse P.-Lovász Gy. (1996): A természeti környezettípusok és a település alaprajz kapcsolata Baranya megye déli részén - Földrajzi Ért. XLV. évf 3-4. füzet, pp. 205-219.

  • Haas M. (1845): Baranya földirati, statisticai és történeti tekintetben. Lyceum Könyvnyomtató Intézet, Pécs 350 p. /reprint kiadás/

  • Hajdú-Moharos J.–Hevesi A. (1997): A kárpát-pannon térség tájtagolódása - in.: Karátson Dávid (szerk.): Magyarország földje, Pannon Enciklopédia, Kertek 2000, Budapest, pp. 274-284.

  • Kapronczay J. (1965): Adatok a Zselic geomorfológiájához - Földrajzi Ért. XIV. évf. 1. füzet, pp. 29-45.

  • Kapronczay J. (1966): Adatok a Zselic éghajlatához - Földrajzi Ért. XV. évf. 2. füzet, pp. 179-196.

  • Katona Győr Zs.-Kárpáti G.-Tasnádiné Nagy E. (1985): Az emberi élet régészeti jelei - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Mindszentgodisa, Községi Közös Tanács V. B., pp. 9-34.

  • Kárpáti G. (1982): A középkor az írásos források alapján - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 77-100.

  • Kiss G. (1982): A reformkorban és a szabadságharc idején - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 215-264.

  • Kiss L. (1988): Földrajzi nevek etimológiai szótára I-II., Akadémiai Kiad., Budapest, 821+822 p.

  • Lantosné Imre M. (1982): A Sásd környéki fazekasság - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 571-592.

  • Lehmann A. (1969): XIX. századi üveghuták a Zselicben - Bararnyai Művelődés, 1969. Július

  • Lehmann A. (1971): A Zselic természeti földrajza - MTA DTI Közlemények 15., Pécs, 100 p.

  • Lovász Gy.-Wein Gy. (1974): Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 215 p.

  • Lovász Gy. (1979): A természet környezettípusok hatása a településhálózat sűrűségére Dél-Dunántúlon - Földrajzi Közlemények 1979/4., pp. 248-256.

  • Lovász Gy. (1982): A természeti viszonyok és hatásuk a társadalmi életre - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 11-56.

  • Lovász Gy. (1978): A település természeti adottságai - in: Babics A. (szerk.): Komlói monográfia, Komló város Tanácsa V. B. kiadása, Komló pp. 19-41.

  • Lovász Gy. (1985): Természeti viszonyok - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Mindszentgodisa, Községi Közös Tanács V. B., pp. 9-34.

  • Lovász Gy. (1977): Zselic - in: Lovász Gy. (szerk.): Baranya megye természeti földrajza, Baranya Megyei Levéltár, Pécs pp. 75-80.

  • Margitai L. (1977): Talajkörzetek (Baranyai szigethegység, Tolna-Baranyai dombság) - in: Lovász Gy. (szerk.): Baranya megye természeti földrajza, Baranya Megyei Levéltár, Pécs pp. 219-224.

  • Marosi S. (1980): Tájkutatási irányzatok, tájértékelés, tájtipológiai eredmények különböző nagyságú és adottságú hazai típusterületeken, Akad. Dokt. Értekezés, Budapest

  • Marosi S.-Szilárd J. (1963) A természeti földrajzi tájértékelés elvi-módszertani kérdéseiről - Földr. Ért. pp. 393-414.

  • Marosi S.-Szilárd J. (1974) Domborzati hatások a gazdálkodásra és településekre - Földr. Közl. pp. 185-196.

  • Marosi S.-Somogy S. (szerk.) (1990): Magyarország kistályainak katasztere II. - MTA FKI, Bp., pp. 578-584.

  • Marosi S. (1997) : A Dunántúli-dombság - in.: Karátson Dávid (szerk.): Magyarország földje, Pannon Enciklopédia, Kertek 2000, Budapest, pp. 311-313.

  • Márfi A. (1985): Az abszolutizmus és a dualizmus kora - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Mindszentgodisa, Községi Közös Tanács V. B., pp. 139-184.

  • Mendöl T. (1963): Általános településföldrajz - Akadémiai Kiadó, Budapest, 566 p.

  • Mendöl T. (1936b): A helyzeti energiák és egyéb tényezők szerepe városaink valódi nagyságában és jellegében - Földr. Közl. LXIV. évf. pp. 121-132.

  • Mendöl T. (1936a): Városaink valódi nagysága és a helyzeti energiák típusai - Földr. Közl. pp. 361-367.

  • Nagyváradi L. (1996): A természeti környezet változásai Komló térségében - Közlemények (JPTE TTK, Természetföldrajz Tanszék), Pécs 9 p.

  • Nagyváradi L. (1998): A természeti környezet hatása Kozármisleny fejlődésére - Földrajzi Ért. XLVII. évf., 2. füzet, pp. 189-196.

  • Princz Gy. (1954): A földrajzi és természeti adottságok szerepe a városépítésben - Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest 61 p.

  • Princz Gy. (1922): Magyarország településformái - Hornyászky Viktor Magyar Királyi Könyvnyomdája, Budapest 16 p.

  • Princz Gy. (1955): Városföldrajz - Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest 53. p.

  • Sándor L. (1982): Abszolztizmus és dualizmus kora- in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 265-322.

  • Tegzes F. (1982): Az első világháború időszakában - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 323-338.

  • Tésits R.-Wilhelm Z. (1998): Szekszárd fejlődésének természetföldrajzi aspektusai - in.: Tóth J.-Wilhelm Z. (szerk.): A társadalmi-gazdasági aktivitás területi-környezeti problémái, JPTE TTK ÁTUT, pp. 25-52.

  • Timár Gy. (1982): A középkor az írásos források alapján - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 101-152.

  • Timár Gy. (1985): A közép- és törökkor írásos források alapján - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Községi Közös Tanács V. B. Mindszentgodisa, pp. 55-86.

  • Tóth J. (1978): A Dél-Dunántúl gazdasági térszerkezete - Földr. Ért. XXVII. évf.., 2. füzet, pp. 205-222.

  • Tóth J. (1981): A településhálózat és a környezet kölcsönhatásának néhány elméleti és gyakorlati kérdése - Földr. Ért. XXX. évf. 2-3. füzet, pp. 267-291.

  • Vass E. (1982): A török hódoltság kora - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 153-174.

  • Vass P. (1997): Árvizek a Bükkösdi-patak felső szakaszán. – In: Tésits R.-Tóth J. (szerk.): Dolgozatok a pécsi doktoriskolából. JPTE TTK Pécs, 1997. pp. 261-285.

  • Wallner E. (1958): Paks településképe - Földrajzi Közlemények, 1958/1. pp. 1-25.

  • Wallner E. (1961): Dunaföldvár településképe - Földrajzi Értesítő, 1961/1., pp. 67-93.

  • Wilhelm Z. (1999): Az Alsó-Duna-vidék településeinek fejlődésében szerepet játszó természeti tényezők vizsgálata, Ph.D. Doktori Értekezés, JPTE TTK FI, Pécs, 180 p.

 

 

FORRÁSOK:

  • Grünwald G. (szerk.) (1997): Baranya megye kézikönyve I-II. - Bo& Bo, Ceba Kiadó, Gruppa Kft., Szekszárdi Nyomda Kft.

  • Pesti J. (1982): Baranya megye földrajzi nevei I-II. Baranya Megyei Levéltár, Pécs 1055 p.

  • Wein Gy. (1974): A Mecsek és a Villányi-hegység földtani térképe - in: Lovász Gy.-Wein Gy.: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya Megyei Levéltár, Pécs

  • Wein Gy.-Rónai A.-Moldvay L. (1964): A Mecsek 1:200 000-es fedetlen földtani térképe - MÁFI, Budapest

 

 

Vissza az oldal tetejére