Bevezetés
A települések élete (fejlődése, stagnálása
illetve elhalása) és az őket övező természeti környezet jellege között
gyakran igen szoros kapcsolat áll fenn. A meglehetősen széles és sokrétű
kapcsolatrendszer néhány sajátosságát már több hazai kutató is elemezte (pl.
Marosi S., 1980; Marosi S.-Szilárd J., 1963, 1974). A legtöbb
településmodellben (pl. Mendöl T., 1963; Prinz Gy.; 1922, 1954, 1955;
Tóth J.,1981) ez a tényező is nagy hangsúlyt kap a társadalmi, gazdasági
és műszaki szempontok mellett. A települések működését jól szemlélteti a
Tóth J. által megalkotott tetraéder-modell, ami az 1. ábrán
látható.
1. ábra
A település tetraéder-modellje (TÓTH J., 1981) 1-gazdasági szféra,
2-társadalmi szféra, 3-műszaki (infrastrukturális) szféra, 4-természeti
szféra
A természeti környezet a település hálózat
sűrűségét és egyes települések alaprajzát is befolyásolja. Az alaprajzi
sajátosságok kialakulásáról több népesség- és településföldrajzi kutatásokat
végző szakember is tett megállapításokat kutatásai során. Az első hazai és
világviszonylatban is korszerű analízist - többek között ebben a kérdésben
is - Mendöl T. (1963) adta. A korábban végzett regionális vizsgálatok azt is
igazolták, hogy több esetben a domborzat és a felszíni hidrológiai viszonyok
együttes hatása is befolyásoló tényező lehet (Gyenizse P.-Lovász Gy.,
1996; Gyenizse P.-Vass P. 1998; Lovász Gy., 1978; Nagyváradi L., 1996, 1998;
Tésits R.-Wilhelm Z., 1998; Wallner E., 1958, 1961; Wilhelm Z., 1999 stb.).A
Tóth-féle tetraéder-modell lapjai (szférái) között meglévő kölcsönhatások
közül az általunk vizsgált hatóerőket a 2. ábra mutatja.
2. ábra
A vizsgált hatóerők
(vizsgált hatás - folytonos vonal; nem
vizsgált hatás - szaggatott vonal)
Célunk az volt, hogy összegyűjtsük azokat a
természetföldrajzi tényezőket, amelyek a múltban és ma is befolyásolják a
Zselic településeinek kialakulását, gazdasági fejlődését és térbeli
terjeszkedését. Hangsúlyt fektetünk a helyi- és helyzeti energiák
jelentőségének kiemelésére. Vizsgálatunkat időkeresztmetszetben
(településtörténeti adatokat és régi térképeket is felhasználva) végeztük.
Ezeket összehasonlítottuk a mai térképeken látható alaprajzokkal és
kiegészítettük a terepmunka során tapasztaltakkal. A települések alaprajzi
fejlődésének vizsgálatához hidromorfológiai környezettípus térképeket
szerkesztettünk, melyek a közönséges topográfiai térképeknél jobban
szemléltetik a települést körülvevő természeti környezet jellegzetességeit.
A vizsgált területet és településeket a 3. ábra mutatja.
3. ábra
A vizsgált kistáj és települései
(A térképen a dolgozatban részletesen tárgyalt
települések vannak név szerint kiemelve.)
A vizsgált terület természetföldrajzi
viszonyai
A mintegy 1200 km2 területű Zselic
természetföldrajzi lehatározását nehezen tudjuk pontosan megadni, mivel
geológiai és morfológiai viszonyai csak részben teszik ezt lehetővé. É-i
pereme egyértelműen a Kapos-folyó szerkezeti árkában jelölhető ki. D-en és
Ny-on azonban csak egy, a törésvonalak mentén a szomszédos kistájak
(Fekete-víz síkja, Nagyatádi-dombság) felé fokozatosan lealacsonyodó
szegélyterületet tudunk megjelölni. Így itt különböző kutatók és
kutatócsoportok (kis eltéréssel) más-más helyen húzták meg a határvonalat (Hajdú-Moharos
J.-Hevesi A. 1997, Kapronczay J. 1965, Lehmann A. 1971, Lovász Gy. 1977,
Marosi S.-Somogyi S. /szerk./ 1990). Mi ennél a kistájnál is, Lovász Gy.
lehatárolását tekintjük útmutatónak. Így Ny-on a Gyöngyös-patak és a
Bárdi-patak völgyét, D felé pedig a Szigetvárt és Szentlőrincet összekötő
vonalat tekintettük a Zselic határának. K-felé szintén nehéz a természeti
határok kijelölése, hiszen mind morfológiailag, mind geológiailag fokozatos
az átmenet a Mecsek ill. a Baranyai-Hegyhát irányába. Itt a Baranya-csatorna
É-D-i és a Bükkösdi-víz ÉK-DNy-i szerkezeti árkát vehetjük a vizsgált
terület szegélyének.
A Zselicet geológiailag a pleisztocéntől
tekinthetjük egységes nagyszerkezeti egységnek. Ekkor kezdődik meg a
területre ma is jellemző, legújabb emelkedési fázis. Azonban a pleisztocén
és az idősebb mélyszerkezeti vonalak közötti korreláció nem mindenütt szoros
(Lovász Gy.-Wein Gy. 1974). A dombvidék mai, azaz a pleisztocénben
keletkezett, vagy fölújult törések mentén kialakult völgyhálózatában is
kimutatható a mélyszerkezettel való kapcsolat. A Zselic völgyhálózata
futásirányát tekintve két részre osztható. Az első, a nagyobb kiterjedésű
Ny-i rész, amelyet az É-D-i irányítottság jellemez. A Bükkösd-Csebény
vonaltól K-re azonban a lefutási irány K-ire vált, ami már a Mecsekre
jellemző szerkezeti bélyegnek tekinthető.
A Zselic K-i feléről készült, megközelítően
É-D irányú geológiai metszeten jól tanulmányozhatók a térség földtani
felépítésének jellegzetességei (4. ábra). A paleozós
alaphegység a kistáj nagy részén nem közelíti meg a felszínt. Azonban a
vizsgált terület K-i, Mecsekkel szomszédos peremén kisebb-nagyobb foltokban
is felbukkan a permi homokkő. Bükkösd és Hetvehely térségétől ÉÉNy-ra nagy
területen a felszínre került a triász mészkő és dolomit, melynek gazdasági
jelentősége is van. A Kishajmás-Csebény-Ibafa-Hetvehely településekkel
körülvett területen az uralkodó felszíni kőzet a miocén konglomerátum, agyag
és agyagmárga, melyeket csak ritkán fed el pannon agyag vagy homok. A Zselic
Mecsektől távolabbi területein abszolút a negyedkori lösz és löszszerű
anyagok, valamint a folyóvizi hordalékok az uralkodóak. Ezek alól csak az
eróziós völgyekben és a D-re kibillent rögök meredekebb, É-i oldalában
bukkan fel a felső-pannon agyag és homok (ritkábban homokkő, mészkő). Az
agyag ezeket a területeket csuszamlásra hajlamossá teszi (Kapronczay J.
1965).
4. ábra
A Zselic K-i felének É-D irányú metszete (Wein Gy.-Rónai A.-Moldvay L. 1964
után)
(mPE –
prekambriumi csillámpalák; P22–
keresztrétegzett permi homokkő, konglomerátum; Ts – alsó triász
agyagkő; Tc – alsó triász mészkő; Ta– középső
triász kagylós mészkő és dolomit; T3 – felső triász
homokkő; kMh – miocén helvéti édesvízi konglomerátum;
aMh – miocén helvéti agyagmárga; Mt - miocén tortónai
mészkő, konglomerátum, homokkő; M3 – miocén szarmata
mészkő, agyagmárga; M2-3 – középső- és felső-miocén
általában; Pl2 – felső pannon agyag, homok; Pl1-2
– pannon agyag, homok)
A pleisztocénbeli eltérő fejlődésmenet miatt
a területen morfológiailag három mikro-alkörzetet lehet elkülöníteni. A
legnagyobb területű az ún. Központi-, vagy Magas-Zselic. Ez a térség
emelkedett a legintenzívebben, és itt a legtagoltabb a felszín. Itt a
legjelentősebb a pannon rétegek mai morfológiai hatása. Ebben az alkörzetben
található a kistáj legmagasabb pontja a Hollófészek (358 m). Az ún.
Dél-Zselicre a terjedelmes, völgyekkel kissé szabdalt D-i lejtők és a rövid,
de meredek (és csuszamlásveszélyes) É-i lejtők a jellemzőek. Ezek a
dombvidék peremén található, emelkedés közben levált és D-re billent rögök
hatására alakultak ki. Az ún. Északkeleti-Zselic legfeltűnőbb morfológiai
vonásaként a vastag lösszel fedett, alacsony tszf. magasságban fekvő platók.
Itt gyakorlatilag nincs jelentősége a pannon alapkőzetnek (Lovász Gy.
1977).
A terület kis vízhozamú és ingadozó vízjárású
talaj és rétegvíz forrásokban gazdagnak mondható. Nagyobb jelentőségű forrás
a geológiai adottságok miatt nem alakulhatott ki. A terület sűrű
völgyhálózata a pannon agyagos, homokos rétegekben számos kisebb
hidrogeológiai egységet alakított ki, melyeknek a vízszolgáltató képessége
kicsi. A kistájat a fő vízválasztó alapján két részre lehet osztani. Az
É-Zselic folyóvizeit a Kapos-folyó, a D-Zselicét a Fekete-víz ill. a
Dráva-folyó gyűjti össze. Az É-Zselic patakjai általában kisebb vízgyűjtővel
rendelkeznek és rövidebbek. A vizsgált területen eredő nagyobb folyóvizek
vízjárási jellemzői az 1. táblázatban láthatók. A
legnagyobb vízgyűjtő területtel és hosszal az Almás-patak (221 km2,
ill. 39,5 km) és a Gyöngyös-patak főága (152 km2, ill. 28 km)
rendelkezik.
1. táblázat
A nagyobb vízfolyások vízjárási jellemzői
(Marosi S.-Somogyi S. /szerk./, 1990 alapján)
Vízfolyás |
Vízmérce |
LKV
(cm) |
LNV
(cm) |
KQ
(m3/s) |
KÖQ
(m3/s) |
NQ(m3/s) |
Almás-patak |
Szigetvár |
48 |
326 |
0,015 |
0,45 |
52 |
Gyöngyös főága |
Görösgal |
0 |
170 |
0,02 |
0,4 |
55 |
Surján-patak |
Szentbalázs |
-3 |
257 |
0,02 |
0,27 |
37 |
A Zselic mérsékelten meleg, mérsékelten
nedves éghajlatú kistáj. A napsütéses órák száma a területen Ny-ról kelet
felé nő, 1950-2050 óra/év. Az évi középhőmérséklet 9,8-10,7 C° közötti,
összességében a terület a Dunántúl DK-i, melegebb feléhez tartozik (Kapronczay
J., 1966). A Zselic vidéke hazai viszonylatban már a csapadékosabb tájak
közé tartozik. Területének nagy részén 700-750 mm az évi átlagos
csapadékösszeg. Ebből is kiemelkedik azonban a Hollófészek környéke, ahol
750 mm fölé emelkedik (Fodor I. 1977).
A dombvidék leggyakoribb erdőtársulásai a
gyertyános kocsánytalan tölgyesek, az ezüsthársas cseres tölgyesek, az
éger-kőris és tölgy-kőris-szil ligeterdők. A magasabb és északias kitettségű
területein a bükkösök jellemzőek. A századunkba újraerdősített területeken
gyakoriak a tájidegen fenyőfélék. A kistájat a löszös talajképző kőzeten
kialakult agyagbemosódásos- és a Raman féle barna erdőtalajok uralják. A
peremi területeken az előzőnél jobb termőképességű barnaföldek is
előfordulnak. Az eróziós völgyek kiszélesedő közép- és alsó szakaszán az
lápos- és az öntés réti talajok a jellemzőek.
A települések történetének rövid áttekintése
A Zselic területe az i.e. V-IV. évezredtől
már lakottnak mondható, bár sűrűbb településhálózatról csak római, majd az
avar időszakban, majd az i.sz. XI. sz. után beszélhetünk. A dunántúli
vonaldíszes kerámia népének korától (i.e. V-III. évezred), a rómaiakon
keresztül (i.e. XIII. sz.-i.sz. V. sz.), az Árpád-korig jellemző volt a
hódító, letelepedő népekre, hogy először csak az összefüggő erdőséggel
borított kistáj peremét foglalták el. Később a jelentősebb patakvölgyek
mentén hoztak létre irtványtelepüléseket. A első kereskedelmi és hadi
útvonalaknak is a kényelmesebb közlekedést lehetővé tevő völgyekben, és a
lankás dombhátakon futottak (Bándi G. /szerk./ 1979).
A honfoglaló magyarság Etelközi életformáját
új hazájában is megőrizte, és elsősorban a síkságokat, alacsonyabb
dombvidékeket szállta meg. A gyér szláv őslakosság inkább a hegyekben és
hegylábi területeken élt, de lassan beleolvadt a magyarságba. Egykori
jelenlétüket mind a mai napig őrzik a hegyesebb, erdősebb területeken
megszaporodó szláv eredetű helynevek, így a Zselic szó is. Ez Filep István
múltszázadi református lelkész szerint a “zselicza” = kies, ékes, kellemes
rác szóból; Györffy György szerint a “zselezo” = vas szóból származik.
Egyesek szerint a sün (magyar) szóból származik, míg mások személynévből
eredeztetik (Kiss L., 1988). Nagy valószínűséggel azonban igaza van
Lehmann Anatalnak, és az előzőekkel szemben inkább a “zselud, zselod” = makk
szláv szóból ered a kistáj neve (Lehmann A. 1971). Ez ugyanis fontos
gazdasági tényező volt, a sertéstenyésztés alapja. Számos falunak a kondások
voltak az alapítói az Árpád-korban. A Zselic névvel fémjelzett terület
határai a történelem során sokat változtak. A X-XVI. században a Zselic
részének tekintették a Mecsek É-i oldalát, valamint a Hegyhát és a Völgység
egy részét is. Később ezzel a névvel már csak a Kaposvártól D-re elterülő
erdős dombvidéket illették (Timár Gy. 1985).
A török hódoltság előtti időszakban a Zselic
népessége színmagyarnak mondható. A XVI sz.-i bordézsma- és adójegyzékekből
kiderül, hogy a vizsgált terület falvainak népessége kicsi volt, általában
4-6 adózót írtak csak össze egy helyen. Ugyanezen jegyzékekből kiderül, hogy
ekkor a kistáj legfontosabb terményei: a búza és a bor (kevésbé fontos az
árpa és a rozs).
Buda (1541), Pécs (1543), Dombóvár (1544),
Szigetvár (1566) eleste után a Zselic teljes területe török megszállás alá
került (Timár Gy., 1982). A háborús időszakot legjobban a szigetvár
környéki és a fontos hadiutak mentén elő emberek érezték meg. Ezért a török
időkben és a felszabadító 15 éves háború idején a legtöbb település a Zselic
D-i peremén, valamint a Baranya-csatorna környékén pusztult el. Ekkor
igencsak felértékelődött a Zselic felszabdalt, erdőkben (és rejtekhelyekben)
gazdag központi területe, sokan vándoroltak át a kevésbé védett
területekről. A terület 1689-es felszabadulása után alig maradt lakott hely
a vidéken.
A nagy népességcsökkenést a földbirtokosok
dél-németek betelepítésével ellensúlyozták az 1760-as évektől. A svábok és
magyarok szorgalmas munkájának köszönhetően a mezőgazdasági hasznosítású
területek nagysága többszörösére nőtt. A XIX sz. elején lelassult ez a
folyamat, mivel elfogyott a könnyen művelés alá vehető föld. A terjeszkedés
csak az erdők irtásával és a mocsaras területek lecsapolásával vált
lehetővé. Ekkor tértek át a 2, majd 3 nyomásos gazdálkodásra és kezdték el
az állattenyésztést (juh, szarvasmarha) is fejleszteni. A kezdeti rideg
állattartás helyett egyre inkább hódított az istállózó forma.
A XIX. század közepén a legfontosabb
termények a búza és a rozs volt, megelőzve a szőlőt, kukoricát, burgonyát és
a takarmány növényeket. Az 1820-70 közötti időszakban a szőlőterület
jelentős növekedését kell kiemelni. Ez ugyanis a szegényebb rétegeknek is jó
megélhetést nyújtott. A múlt század végén rohamosan fejlődni kezdtek a
közlekedési útvonalak. A közutak 1870-es években megkezdődött kövezésével
csökkent a falvak elzártsága. 1882-ben épült meg a Pécs-Budai vasútvonal,
majd nemsokára Kaposvár és Szigetvár irányában is vonal létesült. Ennek
következménye kettős volt. Egyrészt lehetővé tették a versenyképes Zselici
búza és faárú távolabbi területekre való eljutását, másrészt viszont az
olcsó alföldi bor beáramlásával visszaszorította a helyi szőlőtermesztést.
Szintén nagy csapást jelentett a szőlőkultúrára a századelőn jelentkező
filoxéra.
Az alapvetően mezőgazdasági berendezkedésű
kistájra negatív hatással volt a II. világháború utáni államosítási,
szövetkezetesítési időszak. A TSZ-ek nagyüzemi módszerei nem váltak be a
Zselic központi és É-i területein. Sokan a környező városokban (Kaposvár,
Szigetvár, Komló, Pécs) kerestek munkát. Számos főközlekedési úttól távolabb
fekvő kistelepülés a kihalás szélére került, lakossága elöregedett. Sőt
egyes települések el is néptelenedetek (Gorica, Gyűrűfű, Kán). A
leértékelődött helyi- és helyzeti energiák mellett természetesen a
szocialista gazdaság- és területfejlesztési politikának is nagy szerepe volt
a negatív tényezők erősítésében. Szerencsére vannak üdítő kivételek is (pl.
Szigetvár, Sásd, Nagypeterd, Kaposszerdahely), azonban ezek általában
központi funkcióval, vagy pozitív helyi- és helyzeti energiával rendelkező
települések, melyekből ma már kevés van a területen. A rendszerváltás után a
helyzet még kritikusabbá vált a legtöbb községben a munkahelyek számának
jelentős csökkenése és az általános gazdasági recesszió miatt.
A
természeti adottságok szerepe a települések fejlődésében
A települések fejlődését helyi- és helyzeti
energiák befolyásolják - pozitív, vagy negatív irányba (Mendöl T. 1936a,
1936b, 1963; Prinz Gy. 1954, 1955). A helyi energiák elsősorban a
természeti környezetből táplálkoznak, de ezen adottságok nagy (bár nem
elsődleges) hatással vannak a helyzeti energiákra is. Mind a két földrajzi
energiánk nagy hatása van a települések alaprajzi fejlődésére és a
településhálózat alakulására is. A vizsgált kistájon ezek feltárásához a
geológiai, morfológiai, hidrológiai, klimatológiai, biológiai, pedológiai
adottságokat kell megvizsgálnunk.
Helyi energiák
A Zselicben előforduló geológiai képződmények
- mint hasznosítható anyagok - zömmel újkoriak. Paleo- és mezozoos
képződmények csak a táj K-i, DK-i szélén találhatók. Az utóbbiaknak van
nagyobb jelentősége, mivel a Bükküsd és Hetvehely határában található
triász, anizuszi mészkövek igen jó minőségűek. Építőkőként, útburkolásra és
vasúti töltések építésére már régóta használják. Haas M. 1845-ös művében
kiemeli, hogy Bükkösdön 4 felé “ásnak” különféle “márványokat”. A környező
erdőségek fakészlete és a mészkő az itt lakókat évszázadok óta kiegészítő
jövedelemhez juttatta, mivel mészégetéssel is foglalkoztak. A II.
világháború után a mészkövet ipari módszerekkel kezdték bányászni és
kisteljesítményű kőzúzó és mészégető berendezést is telepítettek rá.
A kainozós képződmények felszíni előfordulása
szintén kis kiterjedésű és minőségük is csak közepes. A pannon homok- és
mészköveknek volt csak helyi jelentősége a térségben (ugyanis a XIX. század
végéig - a szállítási nehézségek miatt - nehezen jutottak jobb minőségű, pl.
kővágószőlősi homokkőhöz). A homokkőből vályúkat, csatornákat, ajtófélfákat
készítettek többek között Somogyhárságyon is. Egyik-másik község titokban a
határában található homokkövet használta fel útépítésre az előírt “baranyai
kövek” helyett (Csorba J., 1857). Nagyobb jelentősége volt a hasonló
korú homoknak, melyből az almamelléki Lukafa-pusztán, a gálosfai
Szentluka-pusztán és a Szilágyon lévő hutákban üveget készítettek. A kis
földesúri manufaktúrákban a szántóterületek növelésekor kiirtott erdők fáját
használták fel energiahordozóként (Lehmann A., 1969).
Legnagyobb jelentősége a területünkön a
pannon agyagnak, a pleisztocén lösznek és löszszerű anyagoknak van. Mária
Terézia “szilárd” falú lakóházakat megkövetelő rendelete óta majdnem minden
községben működött téglaégető, ami a helyi igényeket elégítette ki. A már
említett Lukafa-pusztán az üveghuta mellett “cserépedény gyár” és pipaégető
is működött a múlt század közepén. Már Haas M. is például a Bükkösd környéki
fehér, kiváló minőségű edény-agyagot, melyet messze földre szállítottak. A
II. világháború után koncentrálódott az építőipar, és kevesebb, de nagyobb
kapacitású, gépekkel felszerelt téglagyárak kezdték meg működésüket (pl.
Csertőn, Antalszálláson, Godisán, Kaposváron).
Morfológiai szempontból a legkiemelkedőbb
jellegzetessége a területnek a nagyfokú felszabdaltsága. Ez főleg az É-i és
a középső területeken érvényesül igen negatívan. Nagy mértékben befolyásolta
a gazdálkodást, a településhálózat sűrűségét, de egyes települések alaprajzi
fejlődésének irányát is. Ezeket a hatásokat konkrét példákkal illusztráljuk
a későbbiekben.
A hidrológiai viszonyokról elmondható, hogy a
Zselic domborzatából adódóan forrásokban és folyóvizekben gazdag terület, de
forrásai és patakjai kis vízhozamúak, valamint ingadozó vízjárásúak. A
kistáj felszíni és talajvíz készlete a történelem során mindig biztosította
az emberek és a háziállatok vízigényét. A Zselicnek elsősorban a határain
folynak jelentősebb vízfolyások (Kapos-folyó, Baranya-csatorna), de ki kell
emelni a az Almás- és a Gyöngyös-patakot, amelyek a vizsgált területen
erednek. A nagyobb vízhozamú és kevésbé ingadozó patakokra vízimalmokat
telepítettek, kihasználva azok megújuló energiaforrását. Legtöbbjük gabonát
őrölt, de volt köztük néhány kőtörő malom is (ez utóbbiak Bükkösd térségében
koncentrálódtak). Az utóbbi két évszázadban kb. 72 db nagyobb, huzamosabb
ideig működő vízimalmot jegyeztek fel a területen. A völgytalpak
vizenyősségük, árveszélyük, fagyveszélyük miatt jobbára kaszálók, legelők
voltak. A nagyobb patakok középszakasz jellegű völgyeibe már a múlt
században kisebb-nagyobb halastavakat rekesztettek el, amelyek vízi
szárnyasok tenyésztésére is alkalmasak voltak. Századunkban a technika
fejlődésével nagyobb kapacitású mesterséges tavakat hoztak létre, amely a
földek öntözését is lehetővé tették (jelenleg mintegy 50 ilyet ismerünk). A
jövőben valószínűleg nagyobb szerep vár ezekre a szép környezetben létesült
tavakra, hiszen a túrizmus egyre jobban fölfedezi a korábban elzárt, és
ezért alig alakított tájak romantikáját. A kis tavak mellett már ma is
léteznek kempingek, hétvégi házak (pl. Boldogasszonyfán).
A nagy, hirtelen esőzések utáni árvizek nagy
károkat okoztak a múltban (,de az utóbbi évtizedekben is) az Almás- és a
Súrján-patak, de főleg a Bükkösdi-víz mentén. A levéltári dokumentumok
többször megemlítik, hogy a Bükkösdi-patak völgyében elhelyezkedő falvakat a
történelem folyamán többször érték árvizek. Ezek az allúvium teljes
szélességét elöntve hatalmas pusztításokat végeztek, jelentős károkat okozva
az emberi javakban (Eszéky O. 1992, Vass P. 1997). Szántók, legelők,
kaszálók kerültek víz alá; lakóházak, gazadasági épületek, utak és vasúti
töltések rongálódtak meg. Még 1951 után is 7 alkalommal vonult le
jelentősebb árhullám a Bükkösdi-vízen, melyek a legnagyobb károkat Hetvehely
és Bükkösd térségében okozták. Az áradások hirtelen alakultak ki és igen
rövid idő alatt elöntik az egész völgyet, de ugyanilyen rövid idő alatt le
is vonulnak. Az árhullámok tavasz végi - nyár eleji hidegfrontok alkalmával
fellépő nagy intenzitású záporokhoz, felhőszakadásokhoz kapcsolódnak,
amelyek részben orografikus eredetűek. Ezek a gyors lefolyású természeti
folyamatok negatívan befolyásolták a gazdálkodást és a települések alaprajzi
fejlődésén is nyomot hagytak.
A Zselic területén élő emberek számára a
legfontosabb megélhetési forrás mindig is az erdő volt. Ez biztosította az
építőanyagot, a tüzelőt, a szerszámok és használati eszközök anyagát és
nagyrészt a munkalehetőséget. Számos település ma is nevében őrzi a flóra
gazdagságát mutató “fa” szócskát, vagy egyes fafajták nevét (pl.
Boldogasszonyfa, Bőszénfa, Gálosfa, Magyarlukafa, Ibafa, Kercseliget,
Almamellék, Almáskeresztúr, Bükkösd, Csertő, Cserénfa, Somogyhárságy,
Kishárságy). A középkorban a “Somogyi rengteg” nagy számú sertést tudott
eltartani. Egyes Észak-Zselici települések alapítói a pannonhalmi apátság és
az Árpád-házi királyok kanászai voltak (pl. Bőszénfa, Szenna, Zselickislak).
A terület nagy eltartó képessége miatt távolabbi falvak kondáinak
bérmakkoltatását is vállalták. A XVIII. században bevándorló német telepesek
magas színvonalú szarvasmarha és juh tenyésztést valósítottak meg a
területen, ami felváltotta a korábban uralkodó sertés és kecske tartást. Az
állattartásnak elsősorban a Középső- és Észak-Zselicben volt nagy
jelentősége, ahol csak a földművelésből nem lehetet megélni a mostoha
körülmények miatt. Itt kell megemlíteni a háztáji gazdálkodás egy speciális
formáját, a méhészkedést, melyet már szintén a korai időktől fogva űztek a
területen. A vadméhek befogásának, majd a kaptárakba telepített raj
legeltetésének legfontosabb színtere az erdő volt.
Már a középkorban is nagy jelentősége volt a
fakitermelésnek. Századunk elejéig sok ember foglalkozott favágással,
fafeldolgozással. Asztalosok, ácsok, szerszámkészítők, kocsikerék gyártók,
kádárok és kosárfonók jelentős számban éltek a falvakban. Csorba J. kiemeli
a hársfa fontosságát, ugyanis a német telepesek elsősorban ebből készítették
az igen praktikus klumpát (fapapucsot). Századunkban is komoly mennyiségű fa
került ki a Zselici erdőkből, amit ipari-, bánya- és tűzifának dolgoznak fel
(bár ennek csak kisebb része zajlott/zajlik a helyszínen). Sok községben
működött kis kapacitású “deszkametsző” műhely, de fűrésztelepek is
létesültek (pl. Almamallék, Mozsgó, Bőszénfa). Ezek közül csak az utóbbi
rendelkezik napjainkban is nagyobb kapacitással és az országos igények
kiszolgálására is alkalmas. A rendszerváltás után a kisebb fűrésztelepek
megszűntek, de magánvállalkozóként sokan élnek ma is fakitermelésből.
Az elmúlt két évszázadban, amikor a
szántóföldi területek növelése érdekében nagy területen vágták ki az ősi
erdőket, nagyban űzték a Zselicben a faszénégetést. Egyesek még a II.
világháború után is művelték ezt a mesterséget néhány évig. Szintén ez a
nagymérvű fakitermelés tette lehetővé a már említett üveghuták és porcelán
manufaktúrák létesítését is. A fa itt elsősorban mint energiahordozó
szerepelt, de a fahamuból készített hamuzsír is az üveggyártás egyik fontos
alapanyaga volt (Lehmann A., 1969). A faszén égetésének
melléktermékeként kocsikenőcsöt (“degecet”, vagy “kalamázt”) állítottak elő,
melyről híres volt Bőszénfa és Mozsgó.
A zselici erdők további fontos termékeket is
szolgáltatnak, melyből egyeseket ma is felhasználnak. Ilyen pl. a gyanta,
amit a területen nagy mennyiségben tenyésző fenyőfákból nyernek és
festékipari alapanyagként szolgál. De meg kell említeni a tölgy és csererdők
gubacsát is, amit már évszázadokkal ezelőtt is gyűjtöttek, mivel a bőripar
fontos cserzőanyagának alapja volt. Ezen kívül a lakosság egy részének
komoly megélhetési forrást, majd a múlt századtól mellékjövedelmet
(piacozás) jelentettek az erdőben gyűjthető egyéb termények, növények (pl.
gomba, csipkebogyó, földiszeder, gyógynövények, különféle virágok). Ezeket
eleinte csak környező városok (Kaposvár, Pécs, Szigetvár, Dombóvár) piacain
értékesítették, de a közlekedési lehetőségek fejlődésével az utóbbi
évtizedekben Budapestre is jutott belőlük (Lehmann A., 1971). A nagy
kiterjedésű zselici erdők mindig is nevezetesek voltak kis- és nagyvad
állományukról. A középkortól kezdve azonban ezek vadászatát a törvények csak
az uralkodó rétegnek engedte meg, a falvak lakossága csak kis mértékben
részesült belőlük. Ma a vadásztársaságok privilégiuma ugyanez.
A Zselic még napjainkban is szinte kizárólag
mezőgazdasági terület, amiből következik, hogy az itteni megélhetés egyik
legalapvetőbb természeti tényezője a talaj. A kistáj talajféleségei és
éghajlata elméletileg fejlett szántóföldi gazdálkodást tenne lehetővé, ha ez
nem párosulna a morfológia nagyüzemi szempontból kedvezőtlen adottságaival.
Ugyanis a nagyfokú tagoltság igen csak megnehezítette már a múltban is az
É-i és a középső területeken a földművelést. A kistáj ezen részein
évszázadok óta a kicsi, 8-10 ha-os, sokszor jelentősen elkülönült parcellák
a jellemzőek. A felszabdalt vidék kis kiterjedésű hátain és völgytalpain ma
sem éri meg nagyüzemi jellegű földművelést folytatni. A területen gyakoriak
a 25%-nál meredekebb lejtők. A múltban végrehajtott nagyfokú erdőirtással
nem járt együtt a talajvédelem, így a Zselic talajtakarójának nagy része már
az erózió martalékává vált. Szerencsére az utóbbi évtizedekben a sok negatív
tapasztalat után ismét jelentős a visszaerdősítés. Viszont a nagyfokú
tagoltság miatt maradhattak meg a kistáj központi és É-i részén a nagy
kiterjedésű erdőségek. A történelem során legkevésbé bolygatott, összefüggő
erdőségből hozták létre 1976-ban a Zselici Tájvédelmi Körzetet.
A vizsgált terület D-i és ÉK-i peremén
azonban - mint már azt említettük - nem annyira jellemző az eróziós és
deráziós völgyek felszabdaló hatása, ezért elsősorban itt lehet a kistájon
kedvező mezőgazdasági feltételekről beszélni. A helyenként 8-12 méter
vastagságot is elérő löszön barnaföldek alakultak ki. A dél felé kibillent
rögök platóin és széles hátain kedvező feltételek jöttek létre a szántóföldi
művelés, szőlő és gyümölcstermesztés számára. Ezért ez a terület népesült be
a történelem folyamán először, és a későbbiekben is megmutatkozik a
különbség a településsűrűségben és a lakósság számában a központi, és a
peremi területek között. Természetesen a táj legnagyobb antropogén
átalakítása is itt zajlott le.
A Zselic éghajlata a gazdálkodás
szempontjából kedvezőnek mondható. A napfény és csapadékmennyisége kevés
kivétellel minden évben kielégíti a mezőgazdaság igényeit. Az aszály igen
ritka jelenség a vidéken. A hőmérsékleti ingadozás kevésbé szélsőséges, amit
elsősorban a földrajzi helyzetének, domborzati sajátosságainak, valamint
erdőkben valógazdagságának köszönhet.
Helyzeti energiák
Ezen földrajzi energiának két típusát szokás
elkülöníteni: a természeti alappal rendelkező és a természeti alapot
nélkülöző helyzeti energiát.
Az első típusból itt csak az un.
vásárvonalnak találjuk nyomát. Mivel ez különböző adottságú tájak
találkozásánál alakul ki, jelen esetben is a vizsgált terület peremén kell
keresnünk az általa támogatott településeket. A történeti, statisztikai
adatokból kiderül, hogy a vásárok számát és jelentőségét tekintve három
csomósodás figyelhető meg e tekintetben. Legjelentősebb vásározó helyek a
Bökkösdi-víz és a Baranya-csatornaalsó kapujában csoportosulnak. Az első
terület a jelentősebb (mivel három, részben különböző gazdálkodási alappal
rendelkező kistáj csomópontja), de ez csak részben fekszik a Zselic
területén. Egy kevésbé karakteresen elhatárolható sáv rajzolható ki a Zselic
É-i peremén, a Kapos-folyó mentén. A vizsgált területnek sem D, sem Ny felé
a területhasználatban nincs éles határa, ezért itt vásárvonal sem jött létre
(csak egy-egy vásártartó település elszórva).
A második csoportba taroznak a fő közlekedési
útvonalak csomósodásának, azok közelségének előnyét élvező települések és a
közigazgatási központok. A közutak és vasutak futásirányát ezen a kistájon
is elsősorban a domborzat szabta meg (így a természeti környezet is
beleszólt, bár csak közvetve ennek az energiának az érvényesülésébe). Régen
a fő közlekedési útvonalak vagy a nagyobb vízfolyások völgyoldalában, vagy
az egész éven át száraz és kis lejtéssel bíró dombhátakon haladtak. A
Zselicben már a fontosabb római hadiutak is a dombságot átréselő
patakvölgyekben futottak (Almás-patak mellékvölgyeiben, Gödrei-vízfolyás,
Surján-patak mentén), illetve a peremterületeken. Lényegében ezek
nyomvonalát követik a mai közutak is (66-os, 67-es ill. a 6-os, 61-es és
611-es főút). A múlt század közepén elkezdődött vasútépítés során szintén a
Zselic peremen építettek ki vonalakat, csupán a Szigetvár-Kaposvári
szárnyvonal szelte át a belső területeket is (1900-tól). Természetesen ez is
a fő törésvonalak mentén kialakult eróziós völgyek futását követte (Almás-,
és Surján-patak). A vonalat a szocialista racionalizálas miatt megszüntették
(1976), ami a környező települések helyzeti energiájának csökkenését
eredményezte. Mivel a Zselic központi tömegén csak egyetlen jelentősebb főút
(a 66-os) halad át, számos település közúti elérhetősége rossz, ami nagy
hátrányt jelent a mai gyors árú-, munkaerő- és információ áramlást igényelő
világban.
A közigazgatási székhelyeknek természetesen
rendelkeznie kell mind megfelelő mennyiségű helyi-, mind helyzeti
energiával, de ezek kiválasztásába természetesen erősen beleszólnak a
társadalmi, gazdasági tényezők is. Területünkön ilyen központi szerepkörrel
rendelkező település Sásd, Szigetvár, de természetesen ide vehetjük a
lehatároláson kívül eső, de befolyását többé-kevésbé érvényesítő Kaposvárt
és Dombóvárt is. Figyelmet érdemel, hogy mind a négy város a kistáj peremén
foglal helyet! Tóth J. vizsgálata alapján elmondható, hogy a Zselic területe
elsősorban Kaposvár és Szigetvár, kisebb mértékben Sásd gazdasági
vonzáskörzetébe tartozik. Dombóvár hatása a kistáj községeire minimális (Tóth
J., 1978).
A földrajzi energiák hatása a településhálózatra
és a települések alaprajzi fejlődésére
A Zselic mai településhálózata a török
időszak pusztító háborúi után született újjá. A korábban meglévő falvak
közül igen sok nem népesedett be ismét, így alapvetően egy ritkább struktúra
lett jellemző a vidékre, mint az 1540-es évek előtt. Azonban még így is jól
kimutatható a morfológia hálózatra gyakorolt hatása. A dombság központi,
kiemelt területe völgyekkel erősen tagolt, amelyek között keskeny,
településre alig alkalmas gerincek húzódnak. Ezen a területen a völgysűrűség
(8-12 km/4km2) és a relatív magasságkülönbség (100-200 m/4km2),
ami jelentősnek mondható (Marosi S., 1997). Ezzel szemben a dombság
D-i és K-i része kisebb szerkezeti egységekből áll, amelyek általában délies
irányokban kibillentek. A völgyoldalak kevésbé meredek lejtésűek, a
völgytalpak szélesebbek, és a köztes dombsági felszíneken gyakoribbak a
széles dombhátak és a platók. Itt a völgysűrűség átlagosan csak 4-8 km/4km2
(de egyes helyeken 4 km alá is csökken), a viszonylagos magasságkülönbség
pedig általában 50-100 m/4km2 közé esik. Ezzel összhangban
változik a települések sűrűsége is. A peremeken 3,1-3,2 km, a központi
részen 11,5 km az átlagos távolság (Lovász Gy., 1979). Az előbbi
átlagos értéknek, míg az utóbbi jelentős ritkulásnak tekinthető
dél-dunántúli viszonylatban.
5. ábra
A vizsgált települések alaprajzi fejlődését
befolyásoló domborzati formák %-os aránya (egy település több típust is
képviselhet - megosztva)
További érdekes információkat szolgáltatott
azon vizsgálat, amely során az 1:25 000-es morfológiai térkép alapján
statisztikát készítettünk a települések alaprajzi fejlődését befolyásoló
domborzati formákról. Mint az a 5. ábrán is látható, az esetek
3/4-ed részében az eróziós és deráziós völgyek játsszák a főszerepet a
Zselicben. Ez érthető, sőt várható is volt, hiszen az időjárás
viszontagságai ellen legvédettebb területek a völgyek. Már korábbi
vizsgálataink is kiderítették, hogy a települések leginkább a völgyoldal már
ármentes, de még nem túl meredek sávján (gyakran teraszokon) alakulnak ki.
Így érhetik el legkönnyebben a különböző gazdálkodási szinteket - a
völgytalpon a vizet, legelőt; a lejtőn, platón a szántót; a magasabb,
meredekebb területeken az erdőt. További figyelemre méltó adalékot
szolgáltatott az É- és D-Zselic külön-külön történő felmérése ezen
szempontból. Ebből kiderült, hogy az É-Zselicben csak a települések 3%-a
fekszik völgyközi háton, addig a D-Zselicben ez az érték 20%. Ezen érték
előretörése a völgyek hatásának visszaszorulásával jár (É-on 86%, D-en 66%).
Az adatoknak, és a már ismertetett morfológiai jellemzőknek az összefüggése
egyértelmű.
Az 1783/84-es és az 1988-as térképekről
meghatároztuk a települések orográfiai exponáltságának %-os arányát,
amelyből - az egész Zselicet összesítve - a 6. ábrát
szerkesztettük.
6. ábra
A vizsgált települések orográfiai exponáltsága (egy település több irányt is
képviselhet)
Jól látható a K-i és Ny-i irányok uralma, ami
a zömmel É-D-i csapásirányú völgyek K-i és Ny-i oldalán fekvő
településrészek orientációjával magyarázható. Továbbá ki kell emelni a
délies fekvésű települések, településrészek nagy súlyát, ami viszont az
embernek a kedvező besugárzási mennyiséggel rendelkező területek felé való
törekvését mutatja. A diagramm két vonala közötti különbség a települések
alaprajzi fejlődésének következménye. Ebből megállapíthatjuk, hogy a
területen az ÉK-i ill. Ny-i exponáltságú területek részarányának (részben
érthető) csökkenése, és a DNy-i ill. K-i fekvésű településrészek növekedése
volt tapasztalható az eltelt időszakban. Ennél a vizsgálati módszernél is
érdemes elkülönítve megrajzolni az É- és D-Zselicre jellemző adatokat,
ugyanis jelentős eltéréseket tapasztalhatunk (7. és 8. ábra).
7. ábra
Az É-Zselic vizsgált településeinek orográfiai exponáltsága (egy település
több irányt is képviselhet)
Míg a D-i kistájrészlet településeire
egyértelműen jellemző a kedvezőtlen fekvésű területekről a délies irányokba
“menekülés”, addig ez az É-i részre egyáltalán nem figyelhető meg. Sőt, a
poligon ellaposodása és a D-i, DNy-i, Ny-i pozitívnak mondható irányok
visszaszorulása tapasztalható. Ezek a diagrammok jól mutatják az alapvetően
különböző terjeszkedési lehetőséget kínáló É-i és D-Zselic közötti jelentős
különbséget.
8. ábra
A D-Zselic vizsgált településeinek orográfiai exponáltsága (egy település
több irányt is képviselhet)
A következőkben néhány jellegzetes
településformát szeretnénk bemutatni, amelyekre nagy hatással volt a
természeti környezet. Először az eróziós és deráziós völgybe települt, tehát
leginkább a vízfolyás, a völgytalp, az esetleges teraszok és a különböző
meredekségű völgyoldalak által befolyásolt településekre hozunk típuspéldát.
Utána néhány jellegzetes völgyközi háton, platón és sík térszínen kialakult
alaprajzot ismertetünk.
A patakok felső szakaszán kialakult falvak
közül igen érdekes alaprajzzal rendelkezik Simonfa (9. ábra).
A Zselic-patak egyik jobb oldali mellékágának völgyfőjét tölti ki a
település belsősége. Már őseink is igyekeztek az éghajlati elemek
kedvezőtlen hatásait kerülni, ezért települhettek az északias szelektől
védett oldalvölgybe. Az Árpád-kori falu a török alatt is lakott maradt az
elzártsága miatt. Így magja megőrizte halmazos formáját, amit a völgyfő
központi területén ma is megfigyelhetünk. Ebből a magból sugarasan rövid,
sokszor csak féloldalasan beépített utcácskák indulnak ki a legjobb
domborzati és vízrajzi adottságú területek felé. A település fejlődését az
északias és keleties, valamint DNy-i irányban a meredek lejtők, D és Ny felé
a vizenyős völgytalp akadályozza. Szorult helyzetéből kitörési pontot csak a
lejtők rövid, alsó szakasza ill. az eróziós-deráziós völgyek jelentenek. Ez
utóbbiakban vezetnek a dűlőutak a hátakon fekvő szántókhoz és az elsősorban
délies kitettségű lejtőre telepített szőlőkhöz. Ezen térszínek gyorsabb
elérhetősége is ösztönözhette a terjeszkedés ilyen irányát. A sokszor 25%-ot
is meghaladó meredekségű lejtőkről lezúduló, eső utáni, hordalékos vizek ma
is nagy problémákat okoznak a lakosságnak, így a település vezetése nagy
erőfeszítéseket tesz a csatornák kiépítésére.
9. ábra
Simonfa hidromorfológiai környezettípus térképe
(1 – 5% alatti lejtésű, bel- és árvíz
által veszélyeztetett völgytalpi, ártéri síkok környezettípusa; 2– 5%
alatti lejtésű, bel- és árvíz által nem veszélyeztetett völgytalpi, ártéri
síkok környezettípusa; 3 – 5% alatti lejtésű, nem bel- és árvíz
veszélyes dombhátak és platók környezettípusa; 4 – 5-12% közötti
lejtésű, nem bel- és árvíz veszélyes lejtők környezettípusa; 5 –
12-25% közötti lejtésű, nem bel- és árvíz veszélyes lejtők környezettípusa;
6 – 25% fölötti lejtésű, nem bel- és árvíz veszélyes lejtők
környezettípusa; 7 – a település 1784/85-ös alaprajzi kiterjedése;
8 – a település 1988-as alaprajzi kiterjedése; 9 – közút / vasút)
Szintén juvenilis völgyszakasz határozza meg
Dinnyeberki fejlődési irányait (10. ábra). Ebben az
esetben csak a Kám-völgyi-patak É-D irányú fővölgye befolyásolja a település
alaprajzát, mivel nincsenek oldalvölgyek. K-i és Ny-i irányú kitörésre nem
ad módot a meredek, csuszamlásveszélyes, eróziós árkokkal tagolt lejtő, így
csak annak alján, a patakvölgy mentén lehetséges az ősi magból való
terjeszkedés. Másrészt viszont a település alaprajzát nem bontja meg a
vízfolyás, mivel nem hozott létre széles, mocsaras völgytalpat. Bár már így
is kettő, lejtőlábi főutca alakult ki. Az elzártságból adódó védettsége
miatt a tatár és a török alatt is lakott maradt, jelenleg viszont az
elnéptelenedés, elöregedés felé tart ugyanennek a helyzeti energiának a
visszájára fordulása miatt. Hozzá hasonló - két főutcával rendelkező útifalu
- Almáskeresztúr (11. ábra). Csupán a szélesebb,
vizenyősebb völgytalp miatt a település ÉNy-i és DK-i, féloldalas
beépítésűre “soványodott” utcája eltávolodott egymástól és középen megmaradt
egy legelőnek, kaszálónak, mosóhelynek használt kb. 100 méter széles térség.
Ezen típus módosulatának tekinthető Zselickislak is (12. ábra).
Ebben az esetben a település ősi magja egy ÉNy-i kitettségű meredek lejtőnek
támaszkodott eredetileg. A lakónépesség növekedésével D felé próbált
terjeszkedni, de itt hamar összeszűkül az alkalmas lejtőlábi terület. Az ÉK
felé kanyarodó völgy igen csak kiszélesedő völgytalpa, hirtelen meredekké
váló és É-i kitettségű oldala meggátolta a falu erre történő terjeszkedését
is. A kedvezőbb égtáji fekvés és morfológia egy új, az előbbitől kissé
elhatárolt utca kialakulását indukálta a szemközti völgyoldalban, melynek
neve is Újfalu. A település nagy népességcsökkenését meggátolta Kaposvár
közelsége (pozitív helyzeti energia), ahová a munkaképes lakosság jelentős
része bejár dolgozni. A falu ÉNy-i határában fekszik a kiterjedt
szőlőterülettel rendelkező Deres-hegy, ahol a földek nagyobb része ma már
kaposvári gazdák kezében van (kiskertes, hétvégiházas rekreációs övezet).
10. ábra
Dinnyeberki hidromorfológiai környezettípus térképe
(jelmagyarázat a 9. ábránál)
11. ábra
Almáskeresztúr hidromorfológiai környezettípus térképe
(jelmagyarázat a 9. ábránál)
12. ábra
Zselickislakhidromorfológiai környezettípus térképe
(jelmagyarázat a 9. ábránál)
A nagyobb patakvölgyek alsó szakaszán az
allúvium szélessége annyira megnőhet, hogy a két parton megtelepülők között
nehézkes lesz a mindennapi szoros kapcsolat fenntartása. Ekkor általában
csak az egyik, a kedvezőbb feltételeket nyújtó oldalon jön létre
településmag és terjeszkedése során is csak nagyon ritkán fejlődik át a
túlsó partra. Egyes kivételes esetekben akár több kilométer hosszú útifalu
is kialakulhat ilyen körülmények között. Ennek a típusnak a jellegzetes
képviselője Mindszentgodisa (13. ábra). Ez a ma
már egységes falu Felsőmindszent, Godisa (és a tőlük É-ra fekvő Gyümölcsény)
egyesítéséből keletkezett 1979-ben. A korábban önálló településmagok a
Felsőmindszenti-víz délies kitettségű völgyoldalában jöttek létre, de mára
szinte teljesen összenőttek, és egyetlen hosszú útifalut alkotnak.
13. ábra
Mindszentgodisa hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9.
ábránál)
Ebbe a típusba sorolható még számos másik zselici
település is, de természetesen kisebb-nagyobb módosulásokkal. Kaposhomok
például a Kapos-folyó igen széles ártere és az É-Zselic hirtelen
elvégződő, meredek, északias kitettségű domboldalai közé van beszorítva (14.
ábra). A magja még viszonylag kedvező, lankás (5-12%-os) lejtőre
tudott telepedni egy kis patakocska mellé, de az újabb, DK-i része már
egyértelműen kényszerpályán fejlődött. A 25%-nál meredekebb lejtő és a
vizenyős terület határára beszorítva csupán egy elnyúlt, féloldalas utcasor
tudott kialakulni.Viszont ez a településrész már védettebb helyen (egy
deráziós völgy torkolati szakaszán) és kedvezőbb kitettségű (K-i) oldalban
fekszik. Hetvehely a Bökkösdi-víz völgyében fekszik. Alaprajzi
fejlődésének irányát erősen korlátozta a DNy-i irányban hirtelen
összeszűkülő lejtőalji tér, ezért főleg É felé tudott terjeszkedni. Először
Y alakot öltve befejlődött egy oldalvölgybe, majd tovább nyúlott a
fővölgyben is. K-i részén az ármentesítések után újabb párhuzamos utca épül
ki (amit azóta többször elöntött a Bükkösdi-vízen levonuló ár), így ma már
elmondható, hogy több utcás útifaluvá fejlődött (15. ábra).
14. ábra
Kaposhomok hidromorfológiai környezettípus térképe
(jelmagyarázat a 9. ábránál)
15. ábra
Hetvehely hidromorfológiai környezettípus térképe
(jelmagyarázat a 9. ábránál)
A Zselic ÉK-i és D-i, lealacsonyodó, kevésbé
tagolt területein az eróziós és deráziós völgyek befolyásoló hatása mellett
megjelenik a kibillent rögök lankásabb síkjainak és a platóknak a
befolyásoló szerepe is. A Dél-Zselicben fekszik Mozsgó (16. ábra).
A Porovica-patak erősen aszimmetrikus keresztmetsztű völgyének É-i oldalában
húzódnak É-D irányultságú utcái. Az utcák futását már csak részben
befolyásolják kisebb-nagyobb völgyek, inkább a szerkezeti vonalat jelző
fővölgytől É-ra lévő rög délies kitettségű lankáira települt a lakosság. Ez
a tendencia már a XVIII. sz.-ban is megfigyelhető volt, de igazán a XIX-XX.
sz-ban erősödött fel. Míg a település alaprajza É-i irányban lényegében
akadálytalanul fejlődhetett, addig a Porovica-patak D-i partján a 25%-nál
nagyobb meredekség, a csuszamlásveszély, a keskeny településre alkalmas
lejtőalji terület és a kedvezőtlen kitettség ezt meggátolta. A vizsgált
kistáj ÉK-i részén fekvő Jágónak is könnyen “felkapaszkodott” az ősi
halmazos magtól K-re fekvő, széles, délies exponáltságú völgyközi hátra,
ahol már utifalu formában fejlődött tovább (17. ábra). A
völgytalpat és a hátat elválasztó völgyoldal nem haladja meg a 12%-os
meredekséget, így az utcahálózat futása (Mozsgóhoz hasonlóan) itt sem
igazodik a szintvonalakhoz.
16. ábra
Mozsgó hidromorfológiai környezettípus térképe
(jelmagyarázat a 9. ábránál)
17. ábra
Jágónak hidromorfológiai környezettípus térképe
(jelmagyarázat a 9. ábránál)
Szintén a fokozatosan lealacsonyodó
ÉK-Zselicben fekszik Sásd is, a térség egyik legdinamikusabban
fejlődő települése (18. ábra). A későbronzkor óta biztosan
lakott hely. A rómaiak óta fontos hadi- és kereskedelmi utak haladnak
keresztül rajta - a mai 66-os és 661-es főút vonalán. Békeidőben vámhelyként
és piachelyként jelentős helyi energiával rendelkezett, amihez kedvező
mezőgazdasági adottságok is társultak. Háborús időszakokat viszont pontosan
a központi fekvése miatt mindig nagyon megsínylette, így a török alóli
felszabadító háborúk alatt is teljesen elnéptelenedett. Az első katonai
felmérési térképeken nem szerepel még, de utána nem sokkal újra benépesült.
A XVIII. sz. végétől egyre több központi funkciót kap. 1882-óta fontos
vasúti megállóhely. Jelentős részben itt történt a zselici gazdaságok
termékeinek vagonokba rakása (a rönkfa, vasúti talpfa és táp forgalma ma is
kiemelkedő). 1936-ban hozzá csatolták a szomszédos Hörnyéket. A II.
világháború óta a TSZ mellett élelmiszer-, könnyű- és építőipari gyárak
(kenyérgyár, keverő-, fafeldolgozó- és kesztyű üzem, varroda, valamint
téglagyár) is megélhetést nyújtanak. Éppen ezért a - a főleg mezőgazdasági,
esetleg elzárt településekkel szemben - itt a lakosság dinamikus növekedése
volt megfigyelhető az utóbbi ötven évben is (majdnem kétszeresére nőtt a
népessége).
18. ábra
Sásd hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9. ábránál)
1995-ben városi rangot kapott. A természeti
környezet adottságai kiválónak mondhatók, hiszen a mezőgazdaság minden
formáját lehetővé tették. A Gödrei-vízfolyás és a Baranya-csatorna vizében
itathattak, halászattak, sőt még malmokat is hajtattak velük. A széles
allúviumon legeltethettek, kaszálhattak. (A mocsaras, vizenyős terepet
kedvelő sás növény nagy mennyisége miatt kapta a helység a ma is használt
nevét.) De ugyanilyen könnyen megközelíthetők voltak a településtől É-ÉNy-i
irányban fekvő jó minőségű (löszön kialakult talajjal rendelkező) szántók és
a DNy-ra, tagoltabb terepen fekvő erdőségek is. A település magja egy DK
felé gyengén alacsonyodó (5% alatti) plató peremére települt. Az alaprajzára
a XVII. sz-i újjáépítés után teljes egészében a mérnöki forma vált
jellemzővé. A település terjeszkedésének irányára az ármentes térszín
peremén maradás volt jellemző, bár a 1970-es években az ártér felé
terjeszkedés is megfigyelhető volt (főleg iskolák és ipari létesítmények). A
utóbbi évtizedekben, a családi házas építkezések fellendülésével az ÉNy-i
irány vált meghatározóvá és valószínűleg ez is marad a jövőben is.
Viszonylag ritkának mondható az az eset, hogy
egy település erősen tagolt területen, völgyközi háton jöjjön létre. Ezek a
falvak ugyanis ki vannak téve az erős szélből adódó hátrányoknak és
forrásoktól, folyóvíztől is távol vannak. Még is találunk a vizsgált
területen ilyet, azonban ezek a kislétszámú települések csupán a múlt
században jöttek létre. Erre a legjobb példa a Zselic központi részén fekvő
Kishárságy (19. ábra). A XVIII. sz. végén - az akkor még
nagyobb forgalmú - É-D irányú út mellett egy csárdát építettek. E mellé
települtek nem sokkal később német, majd magyar zsellérek is. Itt tehát a
helyzeti energia nagy szerepet játszott már a település kialakulásakor is. A
települést K-i és Ny-i irányból meredek, csuszamlásveszélyes domboldalak
határolják, így terjeszkedése csak É-D irányban volt lehetséges. A szilárd
burkolátú utak kiépítésével a falu zsákutcává vált, így a korábbi teleépítő
tényező elvesztette értelmét. Ehhez hasonló természeti környezettel bír még
Antalszállás, Csebény és néhány puszta is.
19. ábra
Kishárságy hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9.
ábránál)
A Zselic D-i részén a dombvidék egyre jobban
ellaposodik és a domborzat mellett egyre nagyobb szerepet játszik a vízrajz
a települések alaprajzi fejlődésében. Itt a falvak helyét, terjeszkedési
irányát elsősorban a magas talajvizű területek határa jelöli ki. A
szántoföldi és kertgazdálkodásnak legalkalmasabb színtere ez a Zselicben.
Ezen a területen is leginkább egy- és többutcás útifalvak helyezkednek el
(pl. Botykapeterd, Kacsóta, Nagypeterd). Érdekes kivételt jelent
Csonkamindszent, aminek ősi alaprajza egyedülálló módon körfalu (nagyméretű
Rundlig) formájú (20. ábra). A falu a D felé lealacsonyodó
zselici lankák és a Bükkösdi-víz vizenyős völgytalpának a határára települt.
Ezzel a síksági jellegű, védtelen tereppel indokolhatjuk alaprajzának
alakját. A település fejlesztési terveiben napjainkban is nagy hangsúlyt
kapott a belvíz elvezetése, ami ma is nagy problémákat okoz. A falu
zsákutcás, terjeszkedési iránya az utóbbi időben D-i (a kedvezőtlenebb
körülmények ellenére), amit azzal magyarázhatunk, hogy a központjától nem
egészen két kilométerre D-re húzódik a 6-os főút (és nem sokkal messzebb
fekszik Szentlőrinc városa).
20. ábra
Csonkamindszent hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9.
ábránál)
Szigetvár
a Zselic D-i határán az alsószakasz jellegűvé váló Almás-patak két partján
fekszik (21. ábra). A város környékén talált kő- és bronzkori
leletek mutatják a terület korai betelepültségét. A rómaiak idején fontos
kereskedelmi út vezetett a területen K-Ny irányban - kb. a mai 6-os út
mentén. Tehát a kedvező helyi energiákkal pozitív helyzeti energia is
társult. A honfoglaláskor Botond törzse telepedett itt meg. A XI-XII. sz-ban
a megtelepedő bencés és premontrei szerzetesek példája nyomán fellendült az
ipar és a kereskedelem is. IV. Béla premontrei apátságot alapított, melynek
híres iskolája is volt. Az egyre nagyobb gazdasági szereppel rendelkező
település 1446-ban mezővárosi rangot kapott. A krónikák szerint várát egy
görög bevándorló kezdte el kiépíteni a mérnöki munkával szabályozott
Almás-patak nagyobb szigetén, a XIII. sz-ban. Később a Török család birtoka
lett. Török Bálint a mohamedán seregek közeledtének hírére nagyon
megerősítette - ekkor kapta a vár ma is ismert formáját. A törökök 1566-ban
veszik be a maroknyi védővel rendelkező végvárat - Zrínyi Miklós önfeláldozó
hősiessége ellenére. A magyar lakosság szétszóródott, helyükre szlávok,
törökök, görögök települtek. A népesség összetételét színesítették az
1689-es felszabadulása után betelepülő németek és visszatelepülő magyarok. A
gazdasági élet fellendülését Mária Terézia rendelete töri meg, ugyanis
eladja a települést, lakói jobbágysorba kerülnek. A helyi kézműveseknek és
kereskedőknek köszönhetően újra beindult a fejlődés a XIX. sz. második
felére. 1868-ban átadták a forgalomnak a Pécs-Barcsi vasutat. Így az
országos vasúti hálózat fejlődésével bekapcsolódhatott a kereskedelmi és
ipari vérkeringésbe. Ebben az időszakban alakultak meg a település híres
nagyüzemei is. 1881-ben a Fehér-féle gőzmalom, 1884-ben a Cipőgyár, majd a
két világháború között a konzervgyár (1937). 1950-ben Somogytól Baranya
megyéhez csatolták, 1966-ban városi rangot kapott (ekkor csatolták hozzá
Hobolt, Zsibótot és Becefát). A település lakosságszáma az 1960-70-es
években jelentősen, 1/5-ével nőtt, azóta stagnál ill. kissé csökkent.
1995-ben 11 745 fő lakta. Ma Ny-Baranya közigazgatási, egészségügyi
gazdasági központja. Sajnos, a rendszerváltás a TSZ és a gyárak
összeomlásával, magas munkanélküliséggel járt együtt.
21. ábra
Szigetvár hidromorfológiai környezettípus térképe (jelmagyarázat a 9.
ábránál)
A település alaprajza mind a XVIII. sz.
második felében, mind ma első ránézésre kettéosztott képet mutat. Ennek oka
egyértelműen az Almás-patak maturus völgye. Az mocsaras völgytalp korábban
védelmet jelentett (vár), de az utóbbi századokban inkább a terjeszkedés
gátjává vált. Ez a helyi energia tehát a XIII-XVII. sz. között előnyös volt,
azóta negatív lett. A város ősi alaprajzi formáját nem ismerjük a többszöri
teljes újjáépítés miatt. Az 1784-es térképeken már nagyrészt mérnöki
alaprajzot figyelhetünk meg, ami két elkülönült (K-i és Ny-i) városrészre
oszlik. A település terjeszkedését elsősorban nem a domborzat, hanem a
hidrológiai viszonyok befolyásolták (és fogják a jövőben is). Lakóház mind a
mai napig alig települt a vizenyős területekre - itt inkább ipari üzemeket
hoztak létre (Konzerv- és Cipőgyár). Az alaprajz fejlődésére leginkább a
keleties és nyugatias irányok a jellemzőek. Valószínűleg nagy befolyással
van ezekre a 6-os főút vonzó hatása is. A településnek egy minimális D felé
törekvése is megfigyelhető, de csak a vasúti töltés vonaláig. Ettől D-re már
kiszélesedik a vizenyős, belvízveszélyes terület.
Összegzés
A Zselic hazánk későn és nehezen benépesülő
tájai közé tartozik. Központi részének erős tagoltsága még ma is
településsűrűség-ritkulást eredményez a centrális területen. A
dolgozatunkban feltárt helyi energiák mezőgazdasági szempontból a kistáj
ÉK-i és D-i peremét mutatják igazán kedvezőnek, míg a központi terület
kifejezetten az erdőgazdálkodás színtere. A területen jelentős mennyiségű
ásványkincs nem lelhető fel, csak az építőipar hasznosítja kis mértékben a
mészkövet és a téglagyártáshoz adott anyagokat. Részben a helyi
mezőgazdasági terményekre települt Szigetváron és Kaposváron az élelmiszer-
és könnyűiparipar. A természeti szféra adottságainak hatását a
tetraéder-modell többi szférájára, a Zselic egészét tekintve, a 2.
táblázat mutatja.
2. táblázat
A természeti szféra adottságainak (helyi
energiáinak) hatása a tetraéder-modell többi szférájára (A hatás mértéke: +
– nagy; * – közepes; 0 – kicsi)
Természeti |
A természeti adottságok
hatásának mértéke a … |
adottságok: |
gazdasági szférára |
társadalmi szférára |
műszaki szférára |
geológiai |
0 |
0 |
0 |
morfológiai |
+ |
+ |
+ |
hidrológiai |
* |
+ |
+ |
klimatológiai |
0 |
* |
0 |
biológiai |
+ |
0 |
0 |
pedológiai |
* |
0 |
0 |
Az egyes települések alaprajzi fejlődésére
leginkább az eróziós és deráziós völgyek voltak hatással (76%-os arányban).
A helyzeti energiát adó (egykor jelentősebb) vásárvonal és a főközlekedési
útvonalak is a peremeken a koncentrálódnak. A települések fejlődését
jelentősen befolyásoló földrajzi energiák összesítéseként készült a
22. ábra.
22. ábra
A települések fejlődését jelentősen befolyásoló földrajzi energiák
összesítése
(1 – elsősorban eróziós, deráziós
völgyek által befolyásolt alaprajzú település; 2 – elsősorban 5%
alatti lejtésű síkok által befolyásolt alaprajzú település; 3 –
elsősorban dombhátak, gerincek által befolyásolt alaprajzú település; 4
– elsősorban földművelésből élő település; 5 – a földművelés mellett
jelentős az erdőgazdálkodás, bányászat; 6 – a mezőgazdasági ágak
mellett jelentős a kereskedelem, kézműipar, vagy a gyáripar, ill. központi
funkcióval is ellátott település; 7 – vásárvonal; 8 –
főútvonaltól szilárd burkolatú úton 10 km-nél, vagy vasútállomástól
légvonalban 5 km-nél messzebb fekvő terület; 9 – főútvonaltól szilárd
burkolatú úton 10 km-nél és vasútállomástól légvonalban 5 km-nél messzebb
fekvő terület)
Megjegyzés: a térképen feltüntettünk minden települést amely
közigazgatásilag önálló, vagy egykor az volt, valamint ma is lakott és
területileg különálló.
Az adott helyi- és helyzeti energiák értéke
koronként változik a lakosság szemszögéből nézve. A Zselicben is jól
megfigyelhető ezek föl- és leértékelődése az évszázadok során, ha a
települések népességszámának változását térképen ábrázoljuk. A török alóli
felszabadulás után 100-200 évvel még mindig folyamatosan nőtt a vizsgált
területen lakok száma, amiben a természetes szaporodáson kívül a bevándorlás
is nagy szerepet játszik (23. ábra).
23. ábra
A zselici települések népességének változása 1784-1870 között (a mai
közigazgatási határokra vetítve)
A Központi-Zselic kiemelkedő
népességnövekménye annak tudható be, hogy erre az egyébként kedvezőtlenebb
adottságú területre csak később, a peremi területek telítődése után kezdték
el bevándorolni. Az 1870-1941 közötti lakosságszám változás szórt képet
mutat, így a földrajzi energiák pozitív, vagy negatív hatásának általános
értékelése nehéz, mivel szinte lehetetlen ezek elválasztása az egyes
településeken lejátszódó társadalmi folyamatoktól (24. ábra).
24. ábra
A zselici települések népességének változása 1870-1941 között (a mai
közigazgatási határokra vetítve)
Jóval egyértelműbb a helyzet a II.
világháború utáni változásokat bemutatató 25. ábrán, ahol a földrajzi
energiák erős leértékelődésének lehetünk tanúi. Ebben természetesen nagy
szerepet játszott a primer szektor presztízsének, eltartó erejének
csökkenése és a lakosság igényeinek változása mellett, a kis- és
törpefalvakat leépítő szocialista településpolitika is.
25. ábra
A zselici települések népességének változása 1941-1990 között (a mai
közigazgatási határokra vetítve)
IRODALOM:
-
Andrásfalvy B. (1982): Népi kultúra és életmód
- in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp.
505-546.
-
Bándi G. (szerk.) (1979): Baranya megy
története az őskortól a honfoglalásig - Baranya Megyei Levéltár, Pécs pp.
15-303.
-
Bezerédy Gy. (1982): Gazdasági és társadalmi
fejlődés a 17-18. században - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd
Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 175-214.
-
Csorba J. (1857): Somogy vármegye ismertetése,
Pest
-
Ecsedy I.-Maráz B. (1982): Régészeti vizsgálat
a késő bronzkortól a római korig - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd
Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 57-77.
-
Erdődi Gy. (1982): A szocialista fejlődés útján
- in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp.
471-504.
-
Erdősi F. (1977): A társadalmi hatások
értékelése a Délkelet-dunántúli vizek példáján - Földrajzi Ért. XXVI.
évf., 3-4. füzet, pp. 305-336.
-
Erdősi F. (1972): Délketet-Dunántúl
téglaiparának területi elhelyezkedése és piacterülete - in.: Komplex
földrajzi és történelmi kutatások újabb eredményei a Dunántúlon, MTA DTI,
pp. 107-140.
-
Eszéky O. (1992): Bükkösdi-víz
vízhozamnyilvántartó állomásainak felülvizsgálata, Pécs /kézirat/
-
Fodor I. (1977): Csapadék - In.: Lovász Gy.
(szerk.): Baranya megye természeti földrajza, Baranya Megyei Levéltár,
Pécs, pp. 135-163.
-
Füzes M. (1985): Falvaink élete a hódoltság
megszűnése után - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Községi
Közös Tanács V. B. Mindszentgodisa, pp 87-138.
-
Gyenizse P.-Vass P. (1998): A természeti
környezet szerepe a Nyugat-Mecsek településeinek kialakulásában és
fejlődésében - Földrajzi Ért. XLVII. évf 2. füzet, pp. 131-148.
-
Gyenizse P.-Lovász Gy. (1996): A természeti
környezettípusok és a település alaprajz kapcsolata Baranya megye déli
részén - Földrajzi Ért. XLV. évf 3-4. füzet, pp. 205-219.
-
Haas M. (1845): Baranya földirati, statisticai
és történeti tekintetben. Lyceum Könyvnyomtató Intézet, Pécs 350 p.
/reprint kiadás/
-
Hajdú-Moharos J.–Hevesi A. (1997): A
kárpát-pannon térség tájtagolódása - in.: Karátson Dávid (szerk.):
Magyarország földje, Pannon Enciklopédia, Kertek 2000, Budapest, pp.
274-284.
-
Kapronczay J. (1965): Adatok a Zselic
geomorfológiájához - Földrajzi Ért. XIV. évf. 1. füzet, pp. 29-45.
-
Kapronczay J. (1966): Adatok a Zselic
éghajlatához - Földrajzi Ért. XV. évf. 2. füzet, pp. 179-196.
-
Katona Győr Zs.-Kárpáti G.-Tasnádiné Nagy E.
(1985): Az emberi élet régészeti jelei - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic
mezsgyéjén, Mindszentgodisa, Községi Közös Tanács V. B., pp. 9-34.
-
Kárpáti G. (1982): A középkor az írásos
források alapján - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös
Tanács V. B., pp. 77-100.
-
Kiss G. (1982): A reformkorban és a
szabadságharc idején - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi
Közös Tanács V. B., pp. 215-264.
-
Kiss L. (1988): Földrajzi nevek etimológiai
szótára I-II., Akadémiai Kiad., Budapest, 821+822 p.
-
Lantosné Imre M. (1982): A Sásd környéki
fazekasság - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács
V. B., pp. 571-592.
-
Lehmann A. (1969): XIX. századi üveghuták a
Zselicben - Bararnyai Művelődés, 1969. Július
-
Lehmann A. (1971): A Zselic természeti
földrajza - MTA DTI Közlemények 15., Pécs, 100 p.
-
Lovász Gy.-Wein Gy. (1974): Délkelet-Dunántúl
geológiája és felszínfejlődése - Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 215 p.
-
Lovász Gy. (1979): A természet környezettípusok
hatása a településhálózat sűrűségére Dél-Dunántúlon - Földrajzi
Közlemények 1979/4., pp. 248-256.
-
Lovász Gy. (1982): A természeti viszonyok és
hatásuk a társadalmi életre - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd
Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 11-56.
-
Lovász Gy. (1978): A település természeti
adottságai - in: Babics A. (szerk.): Komlói monográfia, Komló város
Tanácsa V. B. kiadása, Komló pp. 19-41.
-
Lovász Gy. (1985): Természeti viszonyok - in.:
Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Mindszentgodisa, Községi Közös
Tanács V. B., pp. 9-34.
-
Lovász Gy. (1977): Zselic - in: Lovász Gy.
(szerk.): Baranya megye természeti földrajza, Baranya Megyei Levéltár,
Pécs pp. 75-80.
-
Margitai L. (1977): Talajkörzetek (Baranyai
szigethegység, Tolna-Baranyai dombság) - in: Lovász Gy. (szerk.): Baranya
megye természeti földrajza, Baranya Megyei Levéltár, Pécs pp. 219-224.
-
Marosi S. (1980): Tájkutatási irányzatok,
tájértékelés, tájtipológiai eredmények különböző nagyságú és adottságú
hazai típusterületeken, Akad. Dokt. Értekezés, Budapest
-
Marosi S.-Szilárd J. (1963) A természeti
földrajzi tájértékelés elvi-módszertani kérdéseiről - Földr. Ért. pp.
393-414.
-
Marosi S.-Szilárd J. (1974) Domborzati hatások
a gazdálkodásra és településekre - Földr. Közl. pp. 185-196.
-
Marosi S.-Somogy S. (szerk.) (1990):
Magyarország kistályainak katasztere II. - MTA FKI, Bp., pp. 578-584.
-
Marosi S. (1997) : A Dunántúli-dombság - in.:
Karátson Dávid (szerk.): Magyarország földje, Pannon Enciklopédia, Kertek
2000, Budapest, pp. 311-313.
-
Márfi A. (1985): Az abszolutizmus és a
dualizmus kora - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén,
Mindszentgodisa, Községi Közös Tanács V. B., pp. 139-184.
-
Mendöl T. (1963): Általános településföldrajz -
Akadémiai Kiadó, Budapest, 566 p.
-
Mendöl T. (1936b): A helyzeti energiák és egyéb
tényezők szerepe városaink valódi nagyságában és jellegében - Földr. Közl.
LXIV. évf. pp. 121-132.
-
Mendöl T. (1936a): Városaink valódi nagysága és
a helyzeti energiák típusai - Földr. Közl. pp. 361-367.
-
Nagyváradi L. (1996): A természeti környezet
változásai Komló térségében - Közlemények (JPTE TTK, Természetföldrajz
Tanszék), Pécs 9 p.
-
Nagyváradi L. (1998): A természeti környezet
hatása Kozármisleny fejlődésére - Földrajzi Ért. XLVII. évf., 2. füzet, pp.
189-196.
-
Princz Gy. (1954): A földrajzi és természeti
adottságok szerepe a városépítésben - Felsőoktatási Jegyzetellátó
Vállalat, Budapest 61 p.
-
Princz Gy. (1922): Magyarország településformái
- Hornyászky Viktor Magyar Királyi Könyvnyomdája, Budapest 16 p.
-
Princz Gy. (1955): Városföldrajz -
Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest 53. p.
-
Sándor L. (1982): Abszolztizmus és dualizmus
kora- in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B.,
pp. 265-322.
-
Tegzes F. (1982): Az első világháború
időszakában - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács
V. B., pp. 323-338.
-
Tésits R.-Wilhelm Z. (1998): Szekszárd
fejlődésének természetföldrajzi aspektusai - in.: Tóth J.-Wilhelm Z.
(szerk.): A társadalmi-gazdasági aktivitás területi-környezeti problémái,
JPTE TTK ÁTUT, pp. 25-52.
-
Timár Gy. (1982): A középkor az írásos források
alapján - in.: Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V.
B., pp. 101-152.
-
Timár Gy. (1985): A közép- és törökkor írásos
források alapján - in.: Füzes M. (szerk.): A Zselic mezsgyéjén, Községi
Közös Tanács V. B. Mindszentgodisa, pp. 55-86.
-
Tóth J. (1978): A Dél-Dunántúl gazdasági
térszerkezete - Földr. Ért. XXVII. évf.., 2. füzet, pp. 205-222.
-
Tóth J. (1981): A településhálózat és a
környezet kölcsönhatásának néhány elméleti és gyakorlati kérdése - Földr.
Ért. XXX. évf. 2-3. füzet, pp. 267-291.
-
Vass E. (1982): A török hódoltság kora - in.:
Füzes M. (szerk.): Sásd, Sásd Nagyközségi Közös Tanács V. B., pp. 153-174.
-
Vass P. (1997): Árvizek a Bükkösdi-patak felső
szakaszán. – In: Tésits R.-Tóth J. (szerk.): Dolgozatok a pécsi
doktoriskolából. JPTE TTK Pécs, 1997. pp. 261-285.
-
Wallner E. (1958): Paks településképe -
Földrajzi Közlemények, 1958/1. pp. 1-25.
-
Wallner E. (1961): Dunaföldvár településképe -
Földrajzi Értesítő, 1961/1., pp. 67-93.
-
Wilhelm Z. (1999): Az Alsó-Duna-vidék
településeinek fejlődésében szerepet játszó természeti tényezők
vizsgálata, Ph.D. Doktori Értekezés, JPTE TTK FI, Pécs, 180 p.
FORRÁSOK:
-
Grünwald G. (szerk.) (1997): Baranya megye
kézikönyve I-II. - Bo& Bo, Ceba Kiadó, Gruppa Kft., Szekszárdi Nyomda Kft.
-
Pesti J. (1982): Baranya megye földrajzi nevei
I-II. Baranya Megyei Levéltár, Pécs 1055 p.
-
Wein Gy. (1974): A Mecsek és a Villányi-hegység
földtani térképe - in: Lovász Gy.-Wein Gy.: Délkelet-Dunántúl geológiája
és felszínfejlődése - Baranya Megyei Levéltár, Pécs
-
Wein
Gy.-Rónai A.-Moldvay L. (1964): A Mecsek 1:200 000-es fedetlen földtani
térképe - MÁFI, Budapest