I. Bevezetés

A természeti környezet a településhálózat sűrűségét és egyes települések alaprajzát is befolyásolja. A települések élete (fejlődése, stagnálása illetve elhalása) és az őket övező természeti környezet jellege között gyakran igen szoros kapcsolat áll fenn. A meglehetősen sokrétű kapcsolatrendszer néhány sajátosságát már több magyar kutató is elemezte (pl. Marosi S., 1980, 1990; Marosi S.-Szilárd J., 1963, 1974). A legtöbb településmodellben (pl. Mendöl T., 1936a, 1936b, 1963; Prinz Gy.; 1922, 1954, 1955; Tóth J.,1981) ez a tényező is nagy hangsúlyt kap a társadalmi, gazdasági és műszaki szempontok mellett.

A települések és természeti környezetük összefüggéseivel már többen foglalkoztak a Pécsi Doktoriskola tagjai közül is (Elekes T. 2001, Nagyváradi L. 1999, Wilhelm Z. 1999 stb.). Azonban mért jellemzők alapján, statisztikai módszerek alkalmazásával végzett csoportosításra még nem volt példa. Ezen dolgozatban azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy viszonylag egzakt módon próbáljuk meg osztályozni egy mintaterület településeit az őket körülvevő természeti környezet alapján. Célunk az, hogy megvizsgáljuk, egyszerű statisztikai módszerek alkalmasak-e arra, hogy a különböző természeti környezettel rendelkező településeket szétválasszák egymástól, így a településhálózat-fejlesztési ill. terület- és településfejlesztési koncepcióknak információt adjanak egyes eltérő viszonyokkal rendelkező területek településállománya közötti kisebb-nagyobb különbségekről.

1. ábra: A vizsgált tájak elhelyezkedése Magyarországon

Jelmagyarázat: 1 - Mecsek-hg., 2 - Villányi-hg., 3 - Zselic, 4 - Mecsek és Villányi-hg. közötti dombvidék, 5 - Dráva-ártér és a Fekete-víz síkja /a Pécsi-medencével és a Nyárád-Harkányi löszvidék egy részével/, 6 - a vizsgált terület határa, 7 - Magyarország határa

II. A mintaterület természetföldrajzi jellemzése

A mintaterület a Dél-Dunántúlon terül el. Fekvését az 1. ábra mutatja. Területe mintegy 4360 km². Azért választottuk ezt a tájcsoportot mert a határain belül igen eltérő, a síksági jellegűtől a középhegységi formakincsű természeti környezettípusokig minden megtalálható.

A vizsgált területen öt többé-kevésbé eltérő morfológiájú tájat találunk: a nagyobb területű (570 km²) és jobban tagolt Mecsek-hegységet; a kevésbé tagolt és kisebb kiterjedésű (150 km²) Villányi-hegységet; a jobban kiemelt Zselic dombvidékét (1170 km²); a kevésbé kiemelt Mecsek és Villányi-hg. közötti dombságot (850 km²) és a Dráva, valamint a Fekete-víz síkságát (1620 km²). Legmagasabb tszf. magassággal a Zengő (682 m) rendelkezik, a legalacsonyabb területek pedig Kásásdtól D-re találhatók (tszf. 87 m). A legtagoltabb felszín a Mecsek, ahol gyakori 200-400 m/4km²-es relief és a 16 km/4km²-es völgysűrűség. A legtagolatlanabb pedig – természetesen – a síksági rész, ahol ezek az értékek 3 m/4km² ill. 4 km/4km² alá süllyednek.

A Mecsek-hg. ÉÉK-DDNy-i irányú, paleozós alapú, nagyrészt mezozóos kőzetekből felépülő törésvonalak által határolt nagyszerkezeti rendszer. Legjellemzőbbek rá a tetőhelyzetbe kiemelt, eocén-oligocén tönkös felszínek. Ezek a Ny-Mecsekben K-Ny irányú, a K-Mecsekben pedig sugaras sasbércsorként jelentkeznek. A hegységperemi területeken megfigyelhető egy kárpáti emeletben képződött (450-470 m tszf.) és egy alsópannon abráziós felszín (250-380 m tszf.). Jellemző formatípusok még a hegylábi félsíkok és törmelékkúpok, valamint a nagyobb eróziós völgyekben a pleisztocén völgyvállak rendszere. A Ny-Mecsek É-i részén karsztos és csuszamlási formák is megjelennek. Ez a vizsgált terület legjobban kiemelt és feldarabolt tája.

A Villányi-hg. Ny-K irányú, változatos földtani felépítésű, öt pikkelyből álló, töréses-sasbérces hegység. Legmagasabb részét (350-400 m) az alsópannon tengerből kiemelkedő hátak foglalnak helyet. 240-300 m-es tszf. magasságban általánosan megfigyelhető a felsőpannon abráziós fennsík, amit átlag 180 m tszf. magasságú hegylábi félsík övez. A hegységet É-D irányú törések három domborzattípusra osztják. A fent felsorolt jellemzők elsősorban a Túrony-Villány közötti részre jellemzőek. Túronytól Ny-ra a feldarabolódott mezozóos tömb lesüllyedt és jelentős lösz borítást kapott. A fő tömeg előterében pedig szintén lösszel borított rögök csoportja emelkedik (siklósi Várhegy, Göntér, Harsány-hegy /aminek része a 442 m magas Szársomlyó, a hegység legmagasabb pontja/ és a Beremendi-mészkőrög). A központi részeken mind reliefben, mind völgysűrűségben megközelíti a Mecseket, kiterjedése azonban jelentősen kisebb (kb. 1/4-e).

A Zselic pannóniai agyagos-homokos felépítésű, vékonyabb-vastagabb lösztakaróval borított, szerkezeti vonalak által határolt dombság, amit főleg É-D irányú, törésvonalakhoz igazodó völgyek és hátak tagolnak. Átlagos tszf. magassága 250-300 m. Legmagasabb pontja a paleozóos alaphegység kinyúlásaként felfogható Hollófészek (358 m), aminek a környezetében Ny-K irányú törések érvényesülnek, akárcsak az ÉK-Zselicben. Legtagoltabb része a Központi- és az É-Zselic (100-200 m/4km² relief, 12-16 km/4km² völgysűrűség), ahol igen jellemzőek a csuszamlásos-suvadásos folyamatok. A D-Zselicre a D felé kibillent, lösszel fedett rögök sora jellemző, amelyek meredekebb É-i oldalán szintén gyakoriak a csuszamlások. Legkevésbé kiemelt és tagolt az ÉK-i része, amit 10 métert is meghaladó vastagságú lösztakaró borít.

A Mecsek és Villányi-hg. közötti dombság pannon alapú, lösszel vastagon fedett, 130-250 m átlagmagasságú, É-ról D felé alacsonyodó, törésvonalakkal határolt táj. Domborzata ÉNy-DK irányú szerkezeti vonalak mentén, pleisztocén völgybevágódások hatására, pannóniai üledékeken kialakult hordalékkúpos hegylábfelszínből formálódott a mai dombsági térszínné. Széles völgyközi hátak, platók jellemzik a tájat, melyeket D felé vastagodó lösz takar. Közepesen tagoltnak mondható részei Görcsönyi-hát térsége és a Mecsekkel érintkező területek (50-100 m/4km² relief, 8-12 km/4km² völgysűrűség), ezzel szemben a D-i részek tagoltsága csak mérsékelt (20-50 m/4km² relief, 8km/4km² alatti völgysűrűség).

A vizsgált terület legdélebbi táján – a Dráva és a Fekete-víz mentén – tökéletes, ezektől távolodva tökéletlen síksági formakincset találunk. A Dráva-árok és részmedencéi a pleisztocén óta üledékgyűjtő medencék, amelyek a würmben süllyedtek meg utoljára. A vastag, főként folyóvízi, pleisztocén rétegsorra a würmben az Ormánság területén futóhomok, egyébként pedig folyóvízi iszap, homok és infúziós lösz települt. A Dráva mentén elhagyott meanderekkel tarkított ártéri és alacsony ármentes síkok, tőlük É-ra a futóhomokkal fedett enyhén hullámos síkok (Ormánság), legészakabbra pedig alacsony fekvésű, enyhén tagolt síkságok találhatók. Ár- és belvízveszélyes terület. Ez a legkevésbé tagolt vizsgált kistáj, általában 3 m/4km² alatti relieffel és 4 km/4km² alatti völgysűrűséggel.

III. Módszerek

Első lépésben az 1:25 000-es méretarányú topográfiai térképekről leolvasott, lemért adatok segítségével próbáltuk meg jellemezni a települések belsőségének és a természeti környezetnek a viszonyát. Leolvastuk ill. kiszámoltuk a vizsgált kistájak 315 db, XX. században önálló településének maximális tszf. magasságát (m), minimális tszf. magasságát (m), átlagos tszf. magasságát (m), maximális és minimális tszf. magasság különbségét (m), a település belsőségével érintkező lejtő maximális dőlését (relief, %), valamint a térképen ábrázolt legközelebbi felszíni víz (vízfolyás, tó, forrás) légvonalbeli távolságát (m). Ezek a mutatók elsősorban a települések morfológiai és hidrológiai környezetét jellemzik.

Második lépésben ezeket a jellemzőket különböző párosításban, az Excel program segítségével ábrázoltuk derékszögű koordináta rendszerekben. Az elkészült ábrákon sajnos ritkán kaptunk egyértelműen elkülönült csoportokat. Megpróbáltunk a “földrajzos logikára” támaszkodva csoportokat képezni, de ezzel a módszerrel így nem kaptunk teljesen egzakt osztályokat. Ezért más módszerhez folyamodtunk.

Az osztályozás automatizálásához matematikai, számítástechnikai módszereket vezettünk be. A Syntax program DOS alatt futó változatával készítettünk elemzéseket a fent felsorolt jellemzők felhasználásával (Podani J., 1997). Az adatfeldolgozáshoz használt sokváltozós analízisek a következők voltak:

1. - hierarchikus klaszteranalízis (fúziós algoritmus: átlagos lánc, hasonlósági index: százalékos hasonlóság);

2. - ordinációs eljárás (standardizált főkomponens analízis).

Természetesen nem minden korábban felsorolt jellemzőt vettünk bele az elemzésbe, hiszen több egymástól erősen függő, vagy éppen teljesen független is van köztük. A kísérletezések során a következő három adattípus adta a legjobb eredményt: tszf. maximális magasság; a maximális és minimális tszf. magasság különbsége és a maximális relief. (A három egymástól független változótípus – tszf. magasságok, max. relief, felszíni víztől való távolság – közül végül a víztávolságot nem használtuk fel, mert ez csak a csoportok összekuszálásához vezetett.)

IV. Eredmények

A korábban felsorolt - a települések természeti környezetét jellemző - adatok felhasználásával, az Excel segítségével először hét darab diagrammot készítettünk (a tanulmány szűkös keretei miatt csak egy mintapéldát mutatunk be közülük - 2. ábra). Az ábrázolt adatok és a belőlük tapasztalati úton kialakított csoportok alkalmasak arra, hogy megmutassák számunkra a különböző természeti környezettel rendelkező települések közötti különbségeket. Segítségükkel kategóriákba soroltuk a vizsgált településeket. Természetesen az ábrákon bejelölt csoportok rugalmasak, nem kizárólagosságot mutatnak, csupán a legjellegzetesebb részt érzékeltetik a diagrammon. A települések besorolása azonban két-két természeti jellemző alapján nem lehet tökéletes, hiszen így valamilyen más fontos tulajdonságukat mindig figyelmen kívül kell hagyni. Az öt kistáj településeit különböző formákkal jelöltük, így a kistájak egyedi jellegzetességei szembetűnőbbek.

2. ábra: A vizsgált települések csoportosítása maximális reliefjük és átlagos tszf. magasságuk alapján

Jelmagyarázat: 1 - Mecsek, 2 - Villányi-hg., 3 - Zselic, 4 - Mecsek és Villányi-hg. közötti dombvidék, 5 - Dráva-alföld és a Fekete-víz síkja; (az A-D településtípusok magyarázatát lásd a szövegben)

A fenti kísérlet eredményeképpen a vizsgált települések morfológiai és hidrológiai környezetük alapján az alábbi típusokba csoportosíthatók tapasztalati úton:

A) Sík felszínen (síkságon vagy széles völgytalpon) fekvő települések, melyekre az alacsony átlagos tszf. magasság, a kis településbelsőségen belüli szintkülönbség, a kis relief jellemző. A víztávolságuk erősen változik a helyi viszonyoknak megfelelően. Ilyen jellegzetességekkel bíró települések elsősorban a Dráva-alföldön és a Fekete-víz síkján, valamint a Zselic és a Mecsek és Villányi-hg. közötti dombvidék lealacsonyodó szélén helyezkednek el. A települések igen nagy része tartozik ebbe a típusba.

B) és C) Eróziós és/vagy deráziós völgyek által befolyásolt alaprajzú települések. A dombsági és hegységi térszínek leggyakoribb típusa, mely két részre bontható:

B) - Kevésbé kiemelt térszínek középszakasz jellegű völgyben elhelyezkedő települések, melyekre a közepes átlagos tszf. magasság, a közepes településbelsőségen belüli szintkülönbség, közepes relief és a mérsékelt szórást mutató víztávolság jellemző. Mind a dombsági, mind a középhegységi környezettípusban előfordulnak, sőt meghatározó szerepet töltenek be (Mecsek, Villányi-hg., Zselic, Mecsek és Villányi-hg. közötti dombvidék).

C) - A magasra kiemelt térszínek keskeny völgytalpú és meredek oldalú völgyeiben elhelyezkedő településekre az átlag fölötti tszf. magasság, a közepes-nagy településbelsőségen belüli szintkülönbség, nagy relief és a minimális szórást mutató víztávolság jellemző. Az előző típusokhoz képest kevesebb település tartozik ide. Elsősorban a Zselic jobban kiemelt területeire, a Mecsekre és a Villányi-hegységre jellemző.

D) Domb- vagy hegyháton, platón fekvő települések, melyekre a közepes-nagy tszf. magasság, a közepes településbelsőségen belüli szintkülönbség, közepes relief és a nagy víztávolság jellemző. Viszonylag kis számú képviselői a hegységi és a dombsági környezettípusban egyaránt előfordulnak.

Ezek a típusok azonban - még ha adatokon nyugszanak is - nem pontosak, kissé szubjektívek, nem konkrétan lehatároltak. Ezért a csoportosítás folyamatát “automatizáltuk”.

Az 3. ábra mutatja a Syntax program által kiszámolt települések közötti különbséget, a bevitt jellemzők alapján. Mint a koordinátarendszer függőleges tengelyén látszik, ritkán beszélhetünk jelentős különbségekről. A maximális eltérés kb. 0,49 azaz 49%. (Igazi különbségekről 50%-os eltérés fölött beszélhetünk.) A “B” és “C” főcsoportok tagjai már csupán 35%-al térnek el egymástól. Még kisebb a különbség az alcsoportok között (13-22%). Tehát az elemzésből levonható első számú következtetés az, hogy a vizsgált települések nagyobb része meglehetősen hasonló (a megadott adatok alapján). Így csak kisebb nehézségek árán sikerült különböző csoportokra osztani őket.

A klaszteranalízis alapján létrehoztunk három fő csoportot, illetve kettőn (“B” és “C”) belül két-két alcsoportot (3. ábra és 1. táblázat).

3. ábra: A klaszteranalízis alapján kialakított fő- és alcsoportok

1. táblázat: A klaszteranalízis alapján létrehozott fő- és alcsoportokhoz tartozó települések

A “B” főcsoport a legnépesebb a három közül, ide tartozik a települések 59%-a. A “B” főcsoportot két alcsoportra bontottuk (3. ábra, 1. táblázat). Az 5. ábra területi megoszlást mutató térképe jelzi, hogy míg a “B1” alcsoportba tartozó települések inkább a középhegységek és a magasdombságok térszíneit foglalják el, addig a “B2” alcsoport települései a középdombsági és hegylábi területeken találhatók meg inkább. Ha az alcsoportokat is figyelembe vesszük, akkor a középdombsági-hegylábi területek települései (“B2” alcsoport) alkotják a legbővebb alosztályt (42%-a az összes településnek). A “B1” alcsoport településeinek maximális tszf. magassága 206-330 m; a településen belüli magasságkülönbségük maximuma 13-125 m; a települések belsőségével érintkező maximális reliefje 10-80 %. Ezen alcsoportba tarozó települések alaprajzi fejlődését leginkább a völgyek és völgyközi hátak befolyásolták (97%). A síksági és egyéb térszínek (pl. tó, folyóvíz, mocsár, mesterséges formák) csupán 3%-ban játszottak szerepet fejlődésükben (4. ábra). A “B2” alcsoport településeinek maximális tszf. magassága 120-206 m; a településen belüli magasságkülönbségük maximuma 5-90 m; a települések belsőségével érintkező maximális reliefje 8-57 %. Ebben az alcsoportban szintén a völgyek (völgyoldalak, völgytalpak) és a völgyközi hátak, valamint platók természeti viszonyai határozták meg legnagyobb százalékban (92%) a települések alaprajzi fejlődését. Azonban itt már 8%-ot tesz ki a síkságok és egyéb térszínek befolyásoló hatása. A számadatok és a korábban már ismertetett természetföldrajzi ismeretek birtokában arra következtethetünk, hogy ezen területek és települések fejlesztésénél (pl. építkezések, infrastrukturális beruházások) elsősorban a lejtőfolyamatok (lepusztulás, csuszamlás stb.); a kis távolságon belül jelentkező nagy magasságkülönbségek; a könnyen felszínre kerülő, kemény alapkőzet; gyengébb termőképességű, vékony, könnyen lepusztuló talajtakaró; a nagy esőzések után jelentkező sárfolyások, sok hordalék; a felszín alatti vizek esetenkénti nagy mélysége és kis hozama; a mikroklíma kis távolságon belüli gyors megváltozása okozhat problémát. Ezek természetesen az egyes helyi viszonyoknak megfelelő intenzitással jelentkeznek.

A “C” főcsoport tartalmazza a vizsgált települések 40%-át. Ebből az arányból 12%-al rendelkezik a “C1” és 28%-al a “C2” altípus. A “C1” altípus a dombsági peremterületek lealacsonyodó részein elhelyezkedő, míg a “C2” altípus a kifejezetten síksági térszínen fekvő településeket tartalmazza (5. ábra). Az előző főcsoporttól jelentősen eltérő természeti viszonyok természetesen szemléletesen jelentkeznek a számadatokban. A “C1” alcsoport településeinek maximális tszf. magassága 105-135 m; a településen belüli magasságkülönbségük maximuma 2-22 m; a települések belsőségével érintkező maximális reliefje 0,4-27 %. Ezen települések fejlődését már csak 45%-ban befolyásolták völgyek ill. völgyközi hátak, platók. Leginkább a síksági és egyéb környezettípusok előretörése jellemző (55%). A “C2” alcsoport településeinek maximális tszf. magassága 92-113 m; a településen belüli magasságkülönbségük maximuma 0,6-8,5 m; a települések belsőségével érintkező maximális reliefje 0,1-14 %. Ennél az alcsoportnál - a várakozásoknak megfelelően - a síksági és egyéb környezettípusok egyeduralma tapasztalható (97%). Szinte pontosan fordított ezek aránya a “B” főcsoporthoz képest. Ezek a települések első sorban a Dráva-folyó árterén és a Fekete-víz síkján foglalnak helyet. Így kialakulásukat és fejlődésüket a történelem folyamán nagyban befolyásolta a mikrodomborzat és a vízrajzi viszonyok. Az egyéb befolyásoló morfológiai formák közé tartoznak pl. az alacsony ártéri szint ma is állóvizes, belvízveszélyes, mocsaras morotvái, vagy a magas ártér bel- és árvízveszély mentes “ormányai”, homokdombjai, dűnéi. Ezen területek, települések fejlesztése esetében nem kell számolni a lejtőfolyamatokkal; nagy szintkülönbségekkel; kemény alapkőzettel; öntöző és ivóvízhiánnyal; nagyon rossz minőségű talajokkal. A mikroklímában is csak minimális különbségek adódnak. Napjainkban a legnagyobb problémát a belvíz jelenti, ami műszaki és a gazdasági szférára is jelentős negatív hatást gyakorolhat. A XIX sz. végi folyószabályozások óta árvízveszély csak kivételes esetekben jelentkezik.

A vizsgált településeken főkomponens-analízist is végeztünk, amely a 6. ábrát eredményezte. Az elemzés során a számítógép a három kiválasztott tulajdonság alapján egy három dimenziós koordináta-rendszerben ábrázolta a településeket. A legtöbb információt nyújtó nézetben ezt számunkra két dimenziós, nyomtatható formába is átalakította. Ezen az ábrán vizuálisan is érezhetjük, hogy nincsenek jól elhatárolt csoportjaink (kevés a sűrű mag, de sok az átmeneti tag). Tehát ez a módszer is megerősíti a korábbi, az előző módszerek használatával kapott megállapításainkat.

V. Összefoglalás

Dolgozatunkban kísérletet tettünk eltérő természeti környezettel rendelkező tájak településeinek számítógépes, statisztikai osztályozására, alaprajzuk természeti környezetének egyes elemei alapján. Ezen módszer előnye a szubjektivitás teljes mellőzése. A használt módszerek, elsősorban a klaszteranalízis segítségével az adott településtömeget három részre bontottuk (“A”, “B” és “C” főcsoport) és ezeken belül alcsoportokat különítettünk el (3. ill. 5. ábra). Mivel a különböző típusokba tartozó települések egységesen más-más természeti adottságokkal rendelkeznek, ezért a kijelölt csoportok tagjai nagyvonalakban azonos problémák elé állítják a lakosságot és a tervezőket.

Összességében elmondható ezekről a statisztikai módszerekről, hogy alkalmasak a különböző természeti környezettel rendelkező települések szétválasszák egymástól, így a településhálózat-fejlesztési ill. terület- és településfejlesztési koncepcióknak nagy segítségére lehetnek.

Irodalom:

• Elekes T. (2001): A településfejlődést befolyásoló természeti, társadalmi, gazdasági tényezők szerepe a Nyikó vízgyűjtőjén és a Székely-Sóvidéken - Ph.D. értekezés, PTE TTK, Földrajzi Intézet

• Marosi S. (1980): Tájkutatási irányzatok, tájértékelés, tájtipológiai eredmények különböző nagyságú és adottságú hazai típusterületeken, Akad. Dokt. Értekezés, Budapest 119 p.

• Marosi S. (1999): A földrajzi tájkutatások összetettsége és alkalmazhatósága - Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián, MTA Budapest, 20 p.

• Marosi S.-Szilárd J. (1963) A természeti földrajzi tájértékelés elvi-módszertani kérdéseiről - Földr. Ért. pp. 393-414.

• Marosi S.-Szilárd J. (1974) Domborzati hatások a gazdálkodásra és településekre - Földr. Közl. pp. 185-196.

• Mendöl T. (1936a): Városaink valódi nagysága és a helyzeti energiák típusai - Földr. Közl. pp. 361-367.

• Mendöl T. (1936b): A helyzeti energiák és egyéb tényezők szerepe városaink valódi nagyságában és jellegében - Földr. Közl. LXIV. évf. pp. 121-132.

• Mendöl T. (1963): Általános településföldrajz - Akadémiai Kiadó, Budapest, 566 p.

• Nagyváradi L. (1999): Közép és Dél-Dunántúli települések tipizálása természeti környezetük alakulása és állapota alapján - Ph.D. értekezés, JPTE TTK, Földrajzi Intézet

• Podani J. (1997): Bevezetés a többváltozós biológiai adatfeldolgozás rejtelmeibe - Scientia Kiadó, Budapest, pp. 173-229.

• Princz Gy. (1922): Magyarország településformái - Hornyászky Viktor Magyar Királyi Könyvnyomdája, Budapest 16 p.

• Princz Gy. (1954): A földrajzi és természeti adottságok szerepe a városépítésben - Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest 61 p.

• Princz Gy. (1955): Városföldrajz - Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest 53. p.

• Tóth J. (1981): A településhálózat és a környezet kölcsönhatásának néhány elméleti és gyakorlati kérdése - Földr. Ért. XXX. évf. 2-3. füzet, pp. 267-291.

• Wilhelm Z. (1999): Az Alsó-Duna-vidék településeinek fejlődésében szerepet játszó természeti tényezők vizsgálata - Ph.D. értekezés, JPTE TTK, Földrajzi Intézet